Mint írja, tudomásul veszi, hogy Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc "gyáva" ahhoz, hogy leüljön vele vitatkozni.
Mint arról beszámoltunk, Magyar Péter "Nemzeti menet és demonstráció egy új Magyarországért" címmel tartott tömegdemonstrációt Budapesten szombaton, majd bejelentette, melyik párt színeiben indul az EP-választáson.
Előzőleg az ügyészségi kihallgatása után, március 26-án tartott demonstrációján jelentette be Magyar Péter, hogy újra utcára hívja az embereket április 6-án. Mindez azután történt, hogy Magyar nyilvánosságra hozta a volt feleségével készített felvételt, amelyen a Völner-Schadl ügyről beszélgetnek, Varga Judit pedig súlyos bántalmazással vádolta meg volt férjét. Magyar Péter akkor úgy fogalmazott, volt felesége „előre megírt hazugsággyűjteményt” hozott nyilvánosságra.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/magyar-peter.inbox800x450.jpg)
Magyar Péter korábban vitára hívta Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet. Most a következőt írta Facebook-oldalán:
"Tudomásul veszem, hogy mind Orbán Viktor, mind Gyurcsány Ferenc gyáva ahhoz, hogy az ország nyilvánossága előtt élő vitában vitassuk meg a hazánk sorsát.
Tudomásul veszem, hogy nem akarnak számot adni arról, hogy miként tették Magyarországot 20 év alatt az Unió legkorruptabb és második legszegényebb országává.
Tudomásul veszem, hogy egyikük se mer beszélni az egészségügy és az oktatás siralmas állapotáról és az ország előtt tornyosuló valódi problémák tömkelegéről.
Továbbra is elvárom, hogy Orbán Viktor kérjen bocsánatot a bicskei áldozatoktól az ország nyilvánossága előtt.
Egyben jelzem, hogy a két gyáva “államférfi” menekülésétől függetlenül bármikor kész vagyok a TISZA Párt nevében leülni Deutsch Tamással és Dobrev Klárával a köztelevízió élő adásában megvitatni a fenti kérdéseket."
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.