Korábban a Nap Híre is megírta, hogy vasárnap kora délután súlyos baleset történt az Esztergom–Nyerges Rallyn, miután Lábatlan és Bajót között egy autó a nézők közé csapódott. A baleset következtében négyen életüket veszítették, többen pedig megsérültek.
A szörnyű baleset után 8 mentőautó és 4 mentőhelikopter érkezett a helyszínre, ám 4 ember életét már nem tudták megmenteni. Egy gyermeket és egy felnőttet súlyos, míg 6 személyt, köztük egy gyermeket, könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba.
Most az a hír érkezett, hogy a szörnyű vasárnapi tragédiában súlyosan megsérült kislány életét vesztette.
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség volt elnöke közölte a gyászhírt. Mint írta, a kislánnyal együtt ötre emelkedett a tragédia halálos áldozatainak száma.
- fogalmazott a Facebook-oldalán Oláh.
A rendőrség a baleset körülményeit büntetőeljárásban vizsgálja - adta hírül a korábban a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Hozzátették, aalálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást ismeretlen tettes ellen.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Egyszerűen imádja a Fidesz a Magyar Péter-ellenes nadrászíjas plakátokat Miskolcon is kihelyezték a korábban Debrecenben már bemutatott plakátokat.
- Áll a bál: lenyúlta Orbán két közeli szövetségesét a Mi Hazánk Nem akárkik csatlakoztak a radikális párthoz.
- Súlyos vád: a Momentum adta ki a HVG-nek a Kutyapártot lejárató hangfelvételt? Súlyos vád hangzott el az ATV stúdiójában: az MKKP pártigazgatója szerint a Momentum adhatta ki a HVG-nek a Kutyapártot lejárató hangfelvételt.
- Valami nagyon furcsa dolog történik Karácsony Gergely ajánlásai körül Karácsony Gergely ajánlásaival kapcsolatban nem igazán akar kijönni a matek.