A norvég kormány úgy döntött, hogy IRIS-T légvédelmi rendszerekhez használt rakétákat szállít Ukrajnába - jelentette be csütörtökön Jonas Gahr Stoere norvég miniszterelnök.
Norvégia továbbra is támogatja Ukrajnát az Oroszországgal szembeni védekezésben, ameddig csak kell. Ukrajnának most égető szüksége van még több katonai és anyagi támogatásra
- fogalmazott a svéd miniszterelnök a kormánya által kiadott közleményben, amelyből a Jevropejszka Pravda hírportál idézett. A norvég kormány szerint a légvédelem létfontosságú Ukrajna azon képessége szempontjából, hogy megvédje mind a polgári lakosságot, mind a frontvonalak menti infrastruktúráját és katonai egységeit az Oroszországból érkező mindenféle típusú légitámadástól.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/haboru-tank.inbox800x450.jpg)
"Ukrajna légvédelmi támogatása a háború kezdete óta a legmagasabb szintű prioritást élvezi. A nyugati és norvég légvédelmi támogatás döntő fontosságú volt abban, hogy Oroszország ne vegye át az ellenőrzést a légtér felett, és ezáltal hozzájárult sok polgári szenvedés és katonai veszteség elkerüléséhez. A múltban Ukrajna jelentős segítséget kapott a nyugati országoktól a légvédelem terén, de az igény továbbra is óriási. Norvégia továbbra is támogatja Ukrajnát az orosz csapatok elleni védekező harcában. Ezért most légvédelmi rakétákat adunk át, ami az egyik legnagyobb norvég adomány Ukrajnának katonai segély formájában" - hangoztatta a miniszterelnök.
A norvég kormány nem hozott nyilvánosságra részleteket, azt sem árulta el, hány darab rakéta átadásáról van szó. A norvég közlemény szerint Ukrajna olyan kilövőállásokból indítható rakétákat kap, amelyek átadásáról Svédország már korábban döntött. A norvég fegyveres erők részére pedig az adományozott rakétáknak megfelelő légvédelmi eszközöket vásárolnak majd - írja az MTI.
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.