Radics Gigi teljesen összetört, ugyanis elveszítette az imádott kutyusát. Az énekesnő a szomorú hírt a közösségi oldalán tudatta a rajongóival.
A veszteség után Gigi úgy fogalmazott a Facebook-oldalán, nagyon örül annak, hogy a kislánya még megismerhette Szamantát, azaz a kiskutyáját. A szöveghez egy képet is posztolt a kutyával, ami még 2020-ban készült, amikor az énekesnő még várandós volt az első gyermekével.
Az egykori megasztárosról egyébként köztudott, hogy rajong az állatokért és a szívén viseli a sorsukat. A zenén kívül a házi kedvencekről való gondoskodás is meghatározó szerepet tölt be az életében, többször vett már részt állatmenhelyek megsegítéségre indított kampányokban, adománygyűjtésben, sőt maga is gyakran segíti őket - írja a Blikk.
Kapcsolódó cikkek
- Lemondta turnéját a világhírű zenekar, miután az énekes megverte a gitárost „A zenekar meghozta azt a nehéz döntést, hogy egy kis szünetet kell tartanunk csapatként” - áll a közleményben.
- Undorító dologgal próbálkozott Shakira egy rajongója, az énekesnő azonban nem hagyta magát Shakira épp egy szórakozóhelyen lazított hétvégén, amikor tánc közben valaki be akart videózni a szoknyája alá. Az esetről videófelvétel is készült.
- Hiába várták a rajongók, Király Viktor nem jelent meg a koncerten Az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani a fellépését Király Viktor, ugyanis lebetegedett.
- Gyászol a világ: tragikus hirtelenséggel elhunyt Michael Jackson testvére 70 éves korában elhunyt a néhai Michael Jackson testvére, Tito Jackson.