A publicista is elmondta a véleményét az izraeli-palesztin konfliktusról, méghozzá a Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsor legutóbbi adásában.
- jelentette ki az adásban Puzsér Róbert. Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, borzalmas mészárlás történt szombaton a Nova Fesztiválon, amit a Gázai övezet határától nem messze tartottak. A Hamász terrorszervezet tagjai vérfürdőt rendeztek a helyszínen, legalább 260 fiatal fesztiválozóval végeztek, akik hiába próbáltak elmenekülni, mindenhol fegyveresekkel találkoztak.
A terroristák a gyilkosságok mellett túszokat is ejtettek, legalább 130 embert vihettek magukkal a Gázai övezetbe, köztük nőket, gyerekeket és időseket is. Puzsér Róbert az adásban úgy figalmazott, hogy "nagyon váratlan volt ez az akció" szerinte, majd hozzátette: a Moszadot ennél felkészültebbnek gondolta, de úgy tűnik, őket is meglepte a támadás. Szerinte már az is kétséges, helyes volt-e biztonsági szempontból a gázai övezet határához ilyen közel fesztivált rendezni.
A publicista úgy gondolja, “nem véletlen, hogy most történt ez a terrortámadás”, ennek szimbolikus jelentése is van - a szukkot, vagyis a sátrak ünnepe a zsidó vallásban az isteni gondviselésben való hitet fejezi ki. Szerinte az, hogy pont ilyenkor történt a támadás, az az isteni gondviselés elvitatása a terroristák részéről a zsidókkal szemben.
- jelentette ki a publicista, aki arról is beszélt, hogy a támadás kemény és jól szervezett akció volt, amivel "sikerült átlőni Izrael Achilles-sarkát".
Kapcsolódó cikkek
- Izrael végzett az Iszlám Dzsihád vezetőjével Izrael azt állítja, hogy az IDF végzett a palesztin Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet vezetőjével, Muhammad Abdullahhal.
- Vérlázító pletykák keringenek az elsüllyedt új-zélandi hajóról, teljesen kiakadt a védelmi miniszter Új-Zéland védelmi minisztere teljesen kikelt magából, miután egyre népszerűbbé kezdett válni az a nézet, hogy a Szamoa partjainál zátonyra futott és elsüllyedt hajó balesete azért történt, mert egy nő volt a kapitány.
- (18+) Vérfagyasztó tragédia történt a poprádi iskolában: holttestet találtak az udvaron Az áldozat öngyilkosságot követhetett el.
- Nem, nem vicc: életnagyságú szobrot állítanak Sztálinnak ebben az országban Életnagyságú bronzszobrot állítanak Sztálinnak az északnyugat-oroszországi Vologda városában - jelentette be Georgij Filmonov, a vologdai régió kormányzója.