77 éves korában meghalt Vitalij Melnyikov professzor, aki a sikertelen Hold expedíció egyik irányítója volt. A hírek szerint Melnyikov gombamérgezés miatt vesztette életét.
Melnyikov professzor halálának nemcsak az oka különös, hanem az időpontja is, ugyanis a tudós nem sokkal azután evett a mérges gombából, hogy kudarcot vallott az oroszok legújabb Hold expedíciója. A küldetés különösen fontos volt az orosz vezetés számára, ugyanis ötven év kihagyás után ez lett volna az első látványos sikere az orosz űrhajózásnak. Ráadásul az Egyesült Államok is meghirdette az új Hold programját, Kína és India pedig sikerrel tette le az égitest felszínére saját űrhajóit, így a kudarcot különösen súlyos tekintélyvesztésként élhette meg a legfelső orosz vezetés - írja az Infostart.
Mint ismert, az orosz Luna-25 elnevezésű űrszondának a tervek szerint távirányítással kellett volna leszállnia, de a megközelítés utolsó szakaszában olyan pörgésbe kezdett, amelyet nem sikerült megállítani, így az űrjármű a Hold felszínébe csapódott.
A háború kezdete óta egyébként már már legalább negyven olyan furcsa haláleset történt, amelyek áldozatai kivívták Vlagyimir Putyin haragját. Legutóbb például a Wagner-vezér, Jevgenyij Prigozsin vesztette életét gyanús körülmények között.
A naphire.hu korábban arról is beszámolt, hogy az életét félti Putyin kedvenc űrtudósa, aki a Holdnak vezette a Luna-25-öt. A sikertelen Holdra szállás másik kulcsfigurája, Mihail Marov egészsége is drámaian romlott egy héttel azután, hogy Melnyikov professzor gombamérgezés áldozata lett.
Hirek szerint Marov olyan rossz állapotba került, hogy sürgősen kórházi ápolásra szorult. Ő Luna-25 űrszonda fellövése előtt arról beszélt: ez lehet az utolsó esély arra, hogy Oroszország visszaszerezze vezető szerepét az űrkutatásban.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Horrorisztikus rejtély Mexikóban: lefejezett holttestek miatt nyomoznak a rendőrök Öt lefejezett holttestet találtak zsákokban egy út szélén a nyugat-mexikói Jalisco államban - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
- Donald Trump már a polgárháború kitörésére készül? Donald Trump legújabb javaslata szerint még a hadsereget is bevetné az elnökválasztás napján, hogy ők biztosítsák a szavazás rendjét. Ez a lépés azonban példa nélküli beavatkozás lenne az amerikai demokráciába.
- (18+) Horror Mexikóban: lefejezett holttesteket találtak egy út szélén Öt lefejezett holttestet találtak zsákokban egy út szélén a nyugat-mexikói Jalisco államban - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
- Donald Trump megkongatta a vészharangot: hónapokon belül kitörthet a harmadik világháború Donald Trump szerint négy hónapon belül kitörhet a harmadik világháború.