A szankciók miatt megfenyegette a parlament elnöke Amerikát
Hivatkozás másolásaAz Oroszország elleni szankciók miatt Moszkva felmondhatja az Alaszka eladásáról szóló szerződést.
Az orosz duma elnöke, Vjacseszlav Volodin figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy súlyos következményei lehetnek annak, ha lefoglalják a külföldön lévő állami vagyont.
„Amerika soha ne feledje, hogy van egy orosz tartománya: Alaszka. Ezért, ha le akarják foglalni a vagyonunkat, nekünk is van mit visszakövetelnünk.”
A fenyegetés előzménye, hogy az amerikai kormány fontolóra vette Oroszország nemzetközi háborús törvényszék elé állítását, és a külföldön őrzött több százmilliárd dollár értékű orosz vagyon elkobzását.
Alaszkát még a 19. században adta el az orosz cár az Egyesült Államoknak, ötmillió dollárért. Ennek az összegnek a mai értéke mintegy 100 millió dollár, amiből látszik, hogy Oroszország nagyon rossz üzletet kötött, miután az Alaszkában azóta feltárt energia és nyersanyag készletek ennek sokszorosát érik.
Az orosz parlament alelnöke, Pjotr Tolsztoj pedig népszavazás kiírását kezdeményezte Alaszkában.
Putyin helyettese, Dmitrij Medvegyev, az Orosz Biztonsági Tanács alelnöke nyílt nukleáris fenyegetéssel toldotta meg az üzenetet. „Abszurd elgondolás megbüntetni a legnagyobb nukleáris haderővel rendelkező országot, mert ez az emberiség lété veszélyezteti.” – mondta Medvegyev, aki szerint az Egyesült Államoknak a saját történelmét kellene megvizsgálni, mielőtt másokat megítél.
„Az egész amerikai történelem véres háborúk sorozata, a bennszülött indián lakosság leigázásától kezdve. Az USA-nak és haszontalan strómanjainak emlékezniük kellene a Biblia szavaira: ’Ne ítélj, hogy ne ítéltess…’” – üzente Medvegyev.
Fotó: Twitter
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.