Történelmi pillanat: a Premier League után a La Liga listavezetőjénél is magyar játékos lépett pályára
A magyar U21-es válogatott Yaakobishvili Antal szerdán mutatkozott be a Király-kupában, a spanyol Girona felnőtt csapatában, vasárnap pedig már 60 percet kapott a Sevilla elleni bajnoki mérkőzésen, amit simán nyert is a csapata.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/yaakobishvili-antal.inbox800x450.jpg)
A 19 éves belső védő az idényben a Girona második csapatában játszott, tizenkétszer lépett pályára a spanyol ötödosztályban, de idén már ült az az első csapat kispadján. Így kezdődött a vasárnapi mérkőzés is, ám az első félidő derekán Juanpe megsérült, a helyére pedig a magyar játékos állt be a 30. percben - írja a 24.hu.
A gólzáporos mérkőzésen ekkor már négy gól is esett, ugyanis a Sevilla megszerezte a vezetést a 10. percben, de aztán az ukrán Dovbik hat perc alatt triplázott, honfitársa, Cihankov pedig az 56. percben növelte az előnyt (4-1).
Az 5-1-es végeredményt Stuani állította be a 89. percben.
Mint azt a naphire.hu is megírta, Szoboszlai Dominik tavaly június végén igazolt a Liverpoolhoz, azóta pedig valóságos sztárrá nőtte ki magát, a rajongók imádják és már több himnuszt is írtak a magyar focistáról.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.