Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából hétfőn.
Az ukrán-magyar határszakaszon 6697-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5507-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
A beléptetettek közül a rendőrség 80 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - áll a közleményben.
Friss hírek a háború kapcsán
Hivatkozás másolásaMint azt a naphire.hu is megírta, hétfő hajnalban vészhelyzetre hivatkozva leállították a forgalmat a Krími hídon. Az egyelőre nem derült ki pontosan, hogy mi történt, ám a krími hatóságok később azt közölték, hogy a „vészhelyzetben” egy gyerek megsérült, akit helikopterrel szállítottak az oroszországi Krasznodar régióba. A széles körben követett orosz Szürke Zóna Telegram-csatorna azt írta, két csapás is érte a hidat éjjel három és fél négy között, de ezt egyelőre semmilyen hivatalos forrás nem erősítette meg.
Oroszország bosszút állt és Ukrajna számos városa ellen hajtott végre légicsapásokat kedd hajnalban. A jelentések szerint a támadásokat túlnyomó részt drónokkal hajtották végre, és feltehetően válaszul történtek az Oroszország által terrortámadásnak ítélt támadásra a Krími hídnál. A légvédelmi szirénk megszólaltak Herszon, Harkiv, Donyeck, Zaporizzsja és Odessza régiókban is. A mikolajivi ukrán polgármester „elég súlyos” tűzről számolt be a város kikötőjében, amely a támadások következtében tört ki - számolt be az mfor.
Mindeközben Fehéroroszországban lelőttek egy ukrán drónt. A fehérorosz határőrség közleménye szerint az ukrán területről indított, határsértő drónt a délkeleti Homel megyében, a fehérorosz-ukrán határtól nem messze elektronikus légvédelmi eszközök segítségével semlegesítették, majd a közeli Dnyeper (Dnyipro) folyóba zuhant.
Kapcsolódó cikkek
- Halálos tragédia az áruházban: targonca nyomott agyon egy dolgozó férfit A munkás a helyszínen életét vesztette.
- Putyin kiadta a végzetes parancsot, brutális támadást indítottak Ukrajna ellen Az orosz hadsereg szerdán ismét támadást intézett a dnyipropetrovszki régióban lévő Nyikopol és a közelében fekvő Marhanec városok ellen, öten sebesültek meg, köztük egy kilenc éves fiú - közölte Szerhij Liszak, a megye kormányzója a Telegramon.
- Sokkoló hír terjed Kamala Harrisről: tényleg részt vett egy cserbenhagyásos gázolásban? Egy a közösségi médiában terjedő hír szerint Kamala Harris egy cserbenhagyásos gázolás résztvevője volt még 2011-ben San Franciscoban. A Microsoft kutatói szerint azonban a hír az utolsó betűig hazugság, mindössze az orosz dezinformációs kampány része.
- Gyilkos csipogók Libanonban: tovább emelkedett a robbanás halálos áldozatainak száma Tizenkettőre nőtt szerdára Libanonban a személyhívók tömeges felrobbanása okozta halálesetek száma, a sérülteké pedig 2750 és 2800 közé tehető - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.