Hirdetés

Súlyos tilalom jöhet a magyar iskolákban, ma dönt a parlament

Nap Híre portré Nap Híre

A kormány egy 90 oldalas jogszabály-módosító javaslatot nyújtott be, amelyben az iskolai mobiltelefonhasználattól kezdve az ügyeletek átszervezéséig rengeteg dolog szerepel. 

A csomagot kedden kivételes eljárással el is fogadhatják. A javaslat felhatalmazza a kormányt, hogy minden iskolában és kollégiumban meghatározzon be nem vihető, vagyis tiltott tárgyakat, illetve olyanokat, amelyeket csak igazgatói engedéllyel szabad az órán használni.

A javaslatot azzal indokolják, hogy „az iskolai mobiltelefon-használat jelentős mértékben eltereli a diákok figyelmét a tanulásról, emellett az internetes zaklatásra is lehetőséget teremt”. A hvg.hu kiemelte, hogy vannak olyan digitális eszközök – köztük laptopok, tabletek és mobiltelefonok is –, amelyek egy-egy tanórán digitális taneszközként megjelenhetnek, így a törvénymódosítás után lehetővé kell tenni, hogy ezeket a pedagógus által meghatározott esetekben a diákok tanulási céllal továbbra is használhassák.

A szabályok betartása érdekében a tanároknak és az iskolaőröknek joguk lesz a tanulók csomagját és tárolóhelyiségét átvizsgálni, a tiltott tárgyat elvenni, de annak „őrzése során a tárgyban bekövetkezett kárért a nevelési-oktatási intézmény nem felel”.

A többi módosítás az egészségügyet érinti, a törvény értelmében ugyanis október 1-jétől az önkormányzatok helyett Budapesten is az Országos Mentőszolgálat látja el az a háziorvosi és a házi gyermekorvosi ügyeletet, ami az ország más részein már megvalósult. Emellett az állami kórházakban egységes beléptető rendszert vezetnek be, hogy ellenőrizzék az alkalmazottak „munkaidejének betartását, az intézménybe történő be- és kilépését”.

A 187 paragrafusban 71 jogszabályt módosító törvényjavaslat – amelyet a kormány minden előzmény nélkül, hétfőn délben nyújtott be – a kórházban hagyott újszülött gyermekek örökbefogadását is elősegítené, de a fentieken túl még a vízgazdálkodásról, a rendvédelemről, az ügyvédekről és számtalan másik témáról szól. A kormánypárti többség az ülés elején elfogadta, hogy kedden kivételes eljárással tárgyalják, és szavazzanak is a törvényjavaslatról.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés