Hirdetés

Rendkívüli hír jött a párizsi olimpiáról: megszólalt a NOB elnöke

Nap Híre portré Nap Híre

A párizsi olimpia nyitóünnepsége a Szajnán lesz - jelentette ki Thomas Bach. 

Ahogy korábban a Naphire.hu is beszámolt róla, Emmanuel Macron francia elnök még áprilisban arról beszélt: a párizsi olimpia megnyitóünnepségét el lehet költöztetni a Szajnáról, ha a biztonsági kockázat túl nagy. Márpedig a biztonsági aggodalmak fokozódtak, miután az Iszlám Állam csoport (IS) megfenyegette a párizsi, madridi és londoni Bajnokok Ligája-negyeddöntő labdarúgó-mérkőzéseket. 

Hétvégi nyilatkozatában, amelyet a RAC1 rádióállomásnak adott, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embere hangsúlyozta, hogy a francia házigazdák kitartanak a ceremónia eredeti helyszíne mellett az esemény biztonságával kapcsolatos növekvő aggodalmak ellenére.

"A hatóságok minden forgatókönyvet mérlegelnek és a döntés egyértelmű: a megnyitó a Szajnán lesz!" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e fegyverszünet Ukrajnában és Gázában az ötkarikás játékok alatt, elmondta: "Az olimpiai fegyverszünetről szóló határozat az Egyesült Nemzetek Szervezetétől származik, de megpróbáljuk egyesíteni a világot, hogy megmutassuk, a béke lehetséges mindezen konfliktusok ellenére."

Bach ugyanakkor kitartott amellett, hogy "nem az ő dolga" a politikába bekapcsolódni.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés