III. Károly király és felesége, Kamilla királyné októberben Ausztráliába és Szamoára látogat. Bár az uralkodót most is kezelik a rákos betegsége miatt, de több nyilvános feladatot is vállal már.
A királyi pár az usztrál fővárosi területen és Új-Dél-Walesben tesz látogatást, majd Szamoára utazik egy nemzetközösségi csúcstalálkozóra - írja a BBC. A portál felidézte, III. Károly annak ellenére teszi meg ezt a hosszú utat, hogy az év elején rákot diagnosztizáltak nála.
A Buckingham-palota azonban megerősítette azt is, hogy a királyi pár nem látogat Új-Zélandra, mivel az orvosok egészségügyi okokból nem javasolták a hosszabb látogatást.
"Ausztrália és Új-Zéland miniszterelnökeivel szoros konzultációban, valamint az idő és a logisztika nyomásának megfelelően úgy döntöttek, hogy a látogatást csak Szamoára és Ausztráliára korlátozzák" - áll a Palota közleményében.
Egyébként III. Károly királynak ez lesz az első ausztráliai látogatása uralkodóként, és az első hivatalos külföldi útja is, amióta februárban rákot diagnosztizáltak nála. Bár a palota azt nem közölte, hogy pontosan milyen típusú rákról van szó, azt azonban elárultak, hogy nem prosztatarák. Mint ismert, a betegséget egy megnagyobbodott prosztata kezelése során fedezték fel. Az uralkodó egyébként áprilisban tért vissza a nyilvános szereplésekhez, amikor a University College London kórházban beszélt a betegeknek a rákdiagnózisának "sokkjáról".
A két országba tett látogatás további részleteit várhatóan hamarosan bejelentik, a házaspár programja pedig az orvosoktól függ majd. A 75 éves uralkodó legutóbb 2018-ban járt Ausztráliában.
Az ausztrálok 1999-ben egy népszavazáson a monarchiával való kapcsolat megszakítása ellen szavaztak, de az azóta eltelt negyed évszázadban folyamatosan felmerült egy újabb szavazás szükségessége a kérdésben. Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök régóta támogatja, hogy szavazást tartsanak a köztársasággá válásról, de januárban a kormány jelezte, hogy ezt a népszavazást felfüggesztették, mivel nem tartják prioritásnak.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Mi történt a TV2 sztárjával? OKJ-s vizsgával dolgozik milliók kedvence Száraz Dénes, egykor Magyarország egyik legismertebb sorozatszínésze most úszómesterként dolgozik a Dagály Fürdőben, miután az elmúlt időszakban kevés színészi feladatot kapott.
- Észbontó pert akasztottak Miley Cyrus nyakába - lopás lenne a sztár legnagyobb slágere? Beperelték Miley Cyrust, és a vádiratban azt állítják, hogy ő és a dalszerzőtársai, Gregory Hein és Michael Pollack egy Bruno Mars kislemezről másoltak le egyes részleteket, amikor a Grammy-díjas "Flowers" című világslágerét írták.
- "A szívem szakad meg" - valami véget ért, Mikes Anna szomorú bejelentést tett Mikes Anna a közösségi oldalán jelentette be, hogy idén már nem fog szerepelni a Dancing with the Stars című műsorban.
- Sokkoló videón, ahogy a Duna elárasztja Varga Viktor házát Varga Viktor énekes sokkoló videókkal mutatta be, mit tesz otthonával az árvíz.