Lantos Csaba energaügyi miniszter közölte, hogy a Paksi Atomerőműnél pénteken reggeltől másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
Továbbra sem veszélyezteti a dunai árvíz az energiaellátás biztonságát - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel. "Megfelelően felkészültek és fokozott figyelemmel kísérik az árhullám levonulását az országos ellátásban meghatározó szerepet betöltő energiahálózatok, energetikai létesítmények üzemeltetői. A Paksi Atomerőműnél pénteken reggeltől másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Az erőmű tűzoltószervezete és a vízügyi szakemberek folyamatos felügyeletet biztosítanak a gát és a zsilipek felett. Az átviteli rendszerirányító MAVIR diszpécserszolgálata elővigyázatosságtól tartaléktelephelyen látja el feladatait"- ismertette Lantos Csaba energiaügyi miniszter a közlemény szerint.
Úgy folytatták, hogy az MVM Paksi Atomerőműnél pénteken 6 órakor elrendelték a másodfokú árvízvédelmi készültséget. A létesítményben dolgozók a várható vízszintnek megfelelően, a vonatkozó eljárásrend szerint, ütemezetten hajtják végre a szükséges intézkedéseket.
A Duna paksi szakaszán a következő napokban várható a tetőzés, amely előreláthatólag ennek ellenére sem fogja elérni a harmadik fokozatot, a szakemberek ezzel együtt felkészültek egy esetleges további vízszintemelkedésre is - írták. A töltési szint közel három méterrel magasabb a valaha volt legmagasabb vízszintnél, amelytől a mostani árhullám várhatóan több tíz centiméterrel elmarad. Az atomerőmű még ennél is magasabban helyezkedik el, az épületeket tehát semmiképpen nem érheti el az ár. Az atomerőmű munkatársai kezelik a megnövekedett uszadékmennyiséget, a gát és a zsilipek felett a vízügyi szakemberekkel együttműködve biztosítanak folyamatos felügyeletet - közölték.
A MAVIR tájékoztatása alapján a Duna áradása az átviteli hálózati elemeket - távvezetékeket, alállomásokat - sehol sem veszélyezteti; az országos diszpécserszolgálat ideiglenesen tartaléktelephelyen látja el rendszerirányítási és a piacműködtetési feladatait - tudatta a tárca.
Kiemelték, hogy folyamatos a termelés a Mol hazai üzemanyag-ellátásban meghatározó szerepet betöltő Dunai Finomítójában. A százhalombattai üzemnél két zsilipet lezártak, két védekezési pontot jelöltek ki, amelyeket homokzsákokkal biztosítottak.
A logisztikában a folyami közlekedés jelenleg szünetel, de a további szállítási módokban nincs fennakadás, a Mol megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket az árvízveszéllyel közvetlenül érintett töltőállomásain is - fűzték hozzá.
A közlemény alapján Lantos Csaba kiemelte: "az áram- és gázszolgáltatók az árvízi helyzethez alkalmazkodva egyes településrészeken átmenetileg szüneteltethetik az ellátást. A levonulást követően, az elárasztott területek hálózatának ellenőrzése után a lehető leghamarabb visszakapcsolják a szolgáltatást."
A tárcavezető hozzátette: "az országos energiaellátásban így az árvíz várhatóan nem okoz fennakadást, kimaradást. A szolgáltatások időleges szünetelésére kizárólag az elöntött területeken, az élet- és vagyonbiztonság garantálása érdekében feltétlenül szükséges mértékben kell számítani".
Napok óta egész Magyarországot a dunai árvíz foglalkoztatja. Üzent a magyaroknak Károly király, Orbán Viktort nem akárkivel látták a gáton, Sebestyén Balázs pedig ezt látta a Duna-parton. Dermesztő képek készültek Szentendrén, Halászteleken pedig undorító bűncselekményt követtek el a gátakhoz összegyűlt homokot és zsákokat ellopó személyek.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Újabb brutális fordulat Bese Gergő ügyében, ezt már tényleg nem hisszük el A Magyar Hang információi szerint a felfüggesztett dunavecsei plébános, Bese Gergő éveken keresztül a Kereszténydemokrata Néppárttól (KDNP) is kapott fizetést úgy, hogy a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye erről semmit sem tudott.
- Most jön még csak a neheze: friss bejelentést tett a vízügy, durva, mi vár ránk Az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton az MTI-vel.
- Döbbenetes fotók készültek a lezárt Batthyány téri aluljáróban Budapesten szombat délelőtt ár 820 centi felett járt a Duna, a legnagyobb készültség a Bem tér mellett a Batthyány téren volt megfigyelhető, ahol oszlopokat, csatornafedeleket is körbepakoltak homokzsákokkal.
- Óriási leállás jön a Telekomnál, több szolgáltatás nem lesz elérhető A Magyar Telekom informatikai rendszereinek ütemezett karbantartása miatt 2024. szeptember 24-én kedden 20 órától várhatóan 2024. szeptember 25-én szerdán 12 óráig a Telekom alkalmazás, a Telekom fiók, a telekom.hu és az Üzleti önkiszolgáló portál nem lesz elérhető - közölte a vállalat.