A Magyar Hang információi szerint a felfüggesztett dunavecsei plébános, Bese Gergő éveken keresztül a Kereszténydemokrata Néppárttól (KDNP) is kapott fizetést úgy, hogy a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye erről semmit sem tudott.
Bese Gergő 2018 őszétől évekig volt Nacsa Lőrinc KDNP-s frakcióvezető-helyettes és frakciószóvivő stábjának fizetési listáján - írta meg az Index a Magyar Hang cikke nyomán. Úgy tudni, 2024 májusától - amikor a kormánypártok már tisztában lehettek Bese Gergő eltitkolt ügyeivel és életével - óvatosságból már csak az édesanyját alkalmazták Rétvári Bence parlamenti államtitkár stábtagjaként.
Az államtitkárnak és a felfüggesztett plébánosnak nem merült ki ennyiben a kapcsolata, ugyanis Bese Gergőnek rovata volt a Rétvári Bencéhez köthető Vasarnap.hu oldalán.
A naphire.hu is beszámolt arról korábban, hogy féltékenységi dráma vezethetett végül a Bese Gergő körül kialakult botrány kirobbanásához. A Telex forrásai szerint ugyanis Besének eltitkolt kapcsolata volt egy olyan férfival, akit még az egyik kormányhoz közeli újságnál ismert meg. Ez az illető úgy vélte, hogy exkluzív romantikus kapcsolatban állnak a pappal, ezért is döbbent meg, amikor egy internetre felkerült videóban felismerte partnerét, mégpedig a karkötője alapján.
A hírek szerint az illető meg akarta szakítani a pappal a kapcsolatot, amit Bese Gergő nem viselt jól, és állítólag zaklatni is kezdte a fiatal férfit. A Magyar Hang szerint ez ellen szerettek volna már tenni az érintett lap munkatársai is azzal, hogy lebuktatják az atyát. Viszont forrásaik szerint Rétvári Bence és Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, vagy a kormány egyes tagjai akkor még elérték azt, hogy a kormánypárti lap ne robbantsa ki a botrányt.
A lap megkereste a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyét, akik elmondták, nem volt tudomásuk arról, hogy Bese Gergő a KDNP alkalmazásában állt. Kérdésre azt is elmondták, hogy az Egyházi Törvénykönyv vagy bármely más szabályozás alapján papi hivatást betöltő személy nem állhat politikai párt, szervezet szolgálatában.
Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, nemrégiben felfüggesztették a szolgálat alól a sokak által csak "sztárpapként" emlegetett Bese Gergő Péter dunavecsei plébánost, aki a vád szerint melegpartikon vett részt. A kettős életű sztárpapról állítólag fotó- és videófelvételek is készültek ezeken az eseményeken, amelyek az információk szerint a Miniszterelnökséghez is eljutottak. Arról is írtunk, hogy Bese Gergő egy TikTok-videóban üzent, melyben nem tagadta a sajtóban róla közölt cikkeket, riporokat. Mint mondta: "Fáj a szívem mert nagyon sok embert az elmúlt napok zűrzavara megbántással, fájdalommal ért. szeretnék őtölük, és mindenkitől bocsánatot kérni, ha bármivel is megbotránkoztattam, vagy bármivel is megbántottam őket."
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Ledobta az atomot a Lidl: hétfőtől kapható lesz a boltokban ez a népszerű termék Hatalmas bejelentést jött: hétfőtől kapható lesz a Lidl-ben a népszerű influenszer, Whisperton saját márkás üdítője, a Sparkly.
- Most jön még csak a neheze: friss bejelentést tett a vízügy, durva, mi vár ránk Az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton az MTI-vel.
- Döbbenetes fotók készültek a lezárt Batthyány téri aluljáróban Budapesten szombat délelőtt ár 820 centi felett járt a Duna, a legnagyobb készültség a Bem tér mellett a Batthyány téren volt megfigyelhető, ahol oszlopokat, csatornafedeleket is körbepakoltak homokzsákokkal.
- Ekkora baj van? Már a Paksi Atomerőműnél is elrendelték a másodfokú készültséget Lantos Csaba energaügyi miniszter közölte, hogy a Paksi Atomerőműnél pénteken reggeltől másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.