Mindenki lottózik: 5,6 milliárd forint a tét az ötös lottón, mutatjuk a legszerencsésebb számokat
Elképesztő lottólázban ég az ország, ami nem csoda, hiszen az ötös lottó történetének második legnagyobb nyereményét lehet megnyerni.
A hatalmas összeg miatt azonban már a keleti és a déli határnál lévő lottózók forgalma is fellendült. A Világgazdaság cikke szerint a szerb határ közelében lévő Bácsalmás térségéből jelezték, hogy nemcsak a törzsvásárlók jönnek át játszani, hanem mások is. A román és ukrán határ mellett a határon túli vásárlók száma és a vásárlások összege is megugrott. A határ menti értékesítők beszámolója szerint több mezőn is ikszelnek azok, akik átjönnek.
Arról már a Telex írt, hogy a Szerencsejáték Zrt. korábbi tájékoztatása szerint az ötös lottón utoljára tavaly júliusban született telitalálat.
Huszonöt hét alatt az öt nyerőszám között már 9 szám került be háromszor, így a 2, 4, 17, 32, 56, 74, 75, 77 és 89 is a szerencsések között szerepelt, de a halmozódás legszerencsésebb száma a 3-as, amit már négyszer is kisorsoltak. Ugyanebben az időszakban azonban több olyan szám is volt, amit még egyszer sem húztak ki, ilyen például a 11-es, a 21-es, a 31-es, az 57-es, az 58-as vagy éppen az 59-es.
A halmozódás ideje alatt már 809 nyertes volt egy nyerőszámra a telitalálatostól, és 626-an válthatták milliókra négytalálatosukat, köztük pedig harmincegy olyan szerencsés született, aki négymillió forintot is meghaladó összegnek örülhetett.
Korábban a naphire.hu arról is írt, hogy melyek voltak a legszerencsésebb ausztrál lottószámok az elmúlt időszakban.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Több tízezer autót hívott vissza a Tesla, baj van a tolatókamerákkal A Tesla nagyjából 27 000 Cybertruckot hív vissza, mert a tolatókamera hibája miatt késik a műszerfalon megjelenő kép, ami növeli a balesetveszélyt.
- Felveszi a harcot a YouTube a TikTokkal: hatalmas újdonságokat vezetnek be A konkurencia nyomába ered a YouTube kisvideós platformja.
- Maga Jennifer Aniston vallotta be: az egyik legsokkolóbb róla terjedő pletyka valóban igaz Az 55 éves hollywoodi színésznő Jimmy Kimmel talkshowjában vendégeskedett, a házigazda pedig kapva kapott az alkalmon, és szembesítette a komikát pár róla szóló, régebbi, de makacs pletykával.
- Bochkor Gábor meg sem próbált finomkodni: kegyetlenül beleállt Gáspár Laciba Bochkor Gábornak enyhén szólva sem nyerte el a tetszését Gáspár Laci új dala, ennek pedig hangot is adott.