Az Egyesült Államok átirányít más országoknak ígért légvédelmi rakétákat, hogy felgyorsíthassa a szállításokat az ukrán haderő számára - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője csütörtökön.
John Kirby szavai szerint Patriot rakéták százai juthatnak el így az ukrán haderőhöz. A döntés indokaként azt hangoztatta, hogy Ukrajnának sürgősen és azonnal szüksége van a szóban forgó kiegészítő katonai képességekre az orosz légitámadásokkal szembeni védekezéshez - írja az MTI.
A Nemzetbiztonsági Tanács vezető tisztségviselője úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államoknak nehéz, de elengedhetetlen döntést kellett hoznia, amikor átalakította a prioritási sorrendet a közeljövőre ütemezett eladásokat illetően más országok hadseregei számára. Azt nem közölte, hogy mely országoknak kell várniuk a megrendelt légvédelmi eszközökre, de megjegyezte, hogy a döntés nem érinti Tajvan szükségleteit a Kínával szembeni önvédelmi képességek fenntartásában.
John Kirby arról is beszámolt, hogy a szállítások átirányítása 16 hónapos időtartamra vonatkozik, és ez alatt az idő alatt Ukrajna elsőbbségi alapon jut az eszközökhöz, amint azok lekerülnek a gyártószalagról. Megállapítása szerint az így Ukrajnába jutó légvédelmi rakéták elegendő képességet jelentenek Ukrajna számára az említett időszakra.
A szállítások halasztása által érintett országok reakcióját a fehér házi illetékes "összességében megértőnek" írta le, hozzátéve, hogy "ők is tudják, milyen komoly szükséget szenved Ukrajna".
Ukrajna bajban van, vesztésre áll. Mint azt a naphire.hu is megírta, Dmitro Kuharcsuk, az ukrán fegyveres erők 3. önálló rohamdandárja második rohamzászlóaljának parancsnoka szerdán egy interjúban azt mondta, Ukrajna vesztésre áll az Oroszországgal vívott konfliktusban, és végleg veszíteni fog, ha nem történik változás.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Akkora a baj Olaszországban, hogy már Mussolini módszerét veszik elő az iskolákban Olaszország ismét bevezeti azt a gyakorlatot, amit még Mussolini talált ki, miszerint a tanulók már magatartásból is "megbukhatnak", és ha ez bekövetkezik, akkor abban az esetben is évet kell ismételniük, ha egyébként megfelelő az átlaguk. Az olaszok a tanárokkal szembeni egyre növekvő agresszió miatt nyúltak ehhez az eszközhöz.
- Rendkívüli hír: robbanás történt egy orosz benzinkúton, többen meghaltak, köztük egy gyermek is Robbanás történt egy benzinkúton pénteken az Oroszországhoz tartozó Dagesztán fővárosában, Mahacskalában, a detonáció több ember halálát okozta.
- Aranyrögök után kutattak az emberek, amikor egy pusztító földcsuszamlás megsemmisített mindent Szumátra szigetén Földcsuszamlást okozott a heves esőzés egy illegális aranybányánál az indonéziai Szumátra szigetén, legkevesebb 15 ember meghalt, és sokan eltűntek - közölték a helyi hatóságok pénteken.
- Nem állnak le az oroszok, újabb horrorisztikus támadást mértek Ukrajnára Oroszország rakétacsapást mért Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szülővárosára, a Dnyipropetrovszk megyei Krivij Rihre pénteken, az eddigi információk szerint egy halálos áldozata és öt sebesültje van a támadásnak - közölte Szerhij Liszak, a kelet-ukrajnai régió kormányzója.