A Nyugat, elsősorban az Egyesült Államok, megpróbálja aláásni az orosz politikai rendszert, de nem fog sikerrel járni - jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója.
Nariskin a Független Államok Közössége biztonsági szolgálatai vezetőinek decemberi minszki tanácskozásán azt állította, hogy az amerikai Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) egy olyan "ideiglenes orosz kormány" külföldön való létrehozásán dolgozik, amely oroszországi földalatti sejtek hálózatára támaszkodna. Az akkori kijelenésével kapcsolatban nem bocsátkozott részletekbe az interjúban - írja az MTI.
A kémfőnök most azt mondta: a nyugati, mindenekelőtt az amerikai hírszerző közösség a "pusztulást hozó arab tavasz" és a 2014-es ukrajnai "Euromajdan tragédia" után "komolyan hitt az úgynevezett nemkívánatos rezsimek megdöntését célzó technológiájának erejében".
"Ettől a szédítő sikertől a nyugatiak azt gondolták, hogy Oroszországgal is ugyanígy elbánhatnak, sőt, szinte nyíltan forradalmat és a törvényesen megválasztott hatalom, a törvényesen megválasztott kormány megdöntését ígérték nekünk. Ebből persze semmi nem sikerült, és nem is fog"
- mondta.
Hírszerzési értesülésekre hivatkozva az orosz kémfőnök azt mondta: a nyugati szakszolgálatok és kormányok tisztában vannak az oroszországi helyzet stabilitásával, azzal, hogy "lényegében a nép az ország vezetése köré tömörült", mégis folytatják a korábbi kurzust. Ezt szerinte azért teszik, mert ily módon kívánják biztosítani az "oroszellenes tevékenységre szakosodott" civil szervezetek kiterjedt hálózatának finanszírozását, és felélénkíteni a Nyugaton élő orosz ellenzék tevékenységét.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.