Budapesten több helyszínen tájékozódott és tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a főváros helyzetéről, problémáiról, fejlesztésekről - olvasható Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjének az MTI-hez eljuttatott hétvégi kampányösszefoglalójában.
A Cukor utcai Fidesz-irodában a kormány és a Fidesz fővárosi frakciójának - amely a legnagyobb frakció lesz - jövőbeli együttműködéséről tárgyaltak. Budapesti ügyeket vitattak meg, elhangzott: ami most van, az tarthatatlan, Budapesten változás kell.
Az Ibolya presszóban az V. kerületi polgármesterrel tárgyalt Orbán Viktor a Belváros és a kormány együttműködéséről, az előttük álló feladatokról, lehetséges fejlesztésekről - írták.
A közlemény szerint a XII. kerületben sok, sajnos még rossz állapotban lévő, műemléki védettség alatt álló épület van, amelyek egy részét már sikerült felújítani, számos feladat azonban még előttünk van. Ilyen az is, amelynek terveit a helyszínen tekintette meg a miniszterelnök, és meghallgatta a kerületi polgármesterjelölt elképzeléseit.
Orbán Viktor biztosította Fonti Krisztinát arról, hogy a kormány segíteni fogja ezt a projektet és a többi fejlesztési elképzelését is - áll vasárnap kiadott összefoglalóban.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Ez van a mai sorozatos bombariadók hátterében Bombariadó miatt ürítettek ki két iskolát hétfő reggel Szegeden és Szombathelyen. Emellett Kulcson és Nyíregyházán is evakuálni kellett a diákokat.
- Egyszerűen hihetetlen, amit a forint művel Erősödött hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
- Lesz-e Magyar Péter-hatás? Sokkoló számok az EP-választásról Egy friss kutatás szerint 27 uniós tagállamban a fiatalok kétharmada akar részt venni a közelgő EP-választásokon, azonban a magyar fiataloknak alig a fele tervez majd az urnákhoz vonulni három hét múlva.
- Brüsszel a hibás? Irgalmatlan benzináremelés jön Új szabályozást vezetnek be, ami miatt jelentősen megdrágulhat a benzin és a gázolaj ára is.