Hirdetés

Lelepleződött Orbán és Matolcsy közös titka

Nap Híre portré Nap Híre

Ezen veszett össze brutálisan a kormányfő és az MNB-elnök.

A Telex kilenc pontban szedte össze a legérdekesebb részleteket az Orbán–Matolcsy-viszony megromlását feltáró Direkt36-cikkből. A Direkt36 cikksorozatot indított annak bemutatására, hogyan alakult az Orbán-kormány közel másfél évtizedes fennállása alatt a legfontosabb gazdaságpolitikai döntéshozók viszonya, és hogy mi vezetett ahhoz, hogy néhány sikeresnek tűnő év után ismét megtorpanni látszik a magyar gazdaság. Az első részben Orbán Viktor és Matolcsy György kapcsolatának évtizedekre visszanyúló felíveléséről és megromlásáról van szó. 

 

A cikk olyan pontokat gyűjtött össze például, mint hogy Matolcsy 2006 után Orbánt hibáztatta, illetve hogy Matolcsy ennek ellenére később beállt Orbán mögé, aki láthatóan megbocsátotta neki a korábbi kritikákat. 2019-ben Matolcsy egyre világosabban jelezte Orbán Viktornak, hogy visszavágyna a kormányba. 

Ezt például 2019 elején, az Iparkamara egy rendezvényén tette meg, ahol felvázolt egy számos átalakítást, köztük az oktatási rendszer megreformálását is tartalmazó, 330 pontos programot, amellyel szerinte Magyarország 2030-ra beérhetné Ausztriát. Orbánt azonban nem hatották meg Matolcsy bombasztikus elképzelései, érdemben nem is reagált a felvetéseire, holott ugyanezen a rendezvényen szólalt fel a jegybankelnök után. „Kellemetlen volt az egész” – mondta az esetről egy, a miniszterelnökkel személyes viszonyban álló forrás, aki szerint már az előadás közben lehetett tudni, hogy Matolcsy javaslataiból nem lesz semmi. Ez az epizód egy jele volt az MNB és a kormány eltávolodásának – írja a lap. 

A covidjárvány 2020-as berobbanása után a kormány elhúzódó gazdasági nehézségekkel szembesült. Matolcsy ebben a helyzetben is újabb reformjavaslatokkal rukkolt elő, 2020 nyarán például olyan 12 pontos csomagot ismertetett, amely az egészségügyi, az oktatási és nyugdíjrendszer átalakítására is javaslatot tett.

Ekkor már olyan mértékű volt a bizalmatlanság a kormány és a jegybank között, hogy Matolcsy különböző sokpontos terveit a kormányzaton belül többen is egyfajta kormányprogramként kezdték el értelmezni.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés