Hirdetés

Vége a hallgatásnak: Orbán Viktor kitálalt Novák Katalinról, Magyar Péterről és Varga Juditról

Nap Híre portré Nap Híre

A miniszterelnök a Blikknek adott exkluzív interjút, melyben többek között Novák, Varga és Magyar is szóba került.

Már több mint három hónapja annak, hogy a kegyelmi ügybe belebukott Novák Katalin lemondott köztársasági elnöki posztjáról. Lemondásával azonban az ügynek nincs vége, a pedofilmosdató K. Endre még mindig próbálkozik, a napokban hamis vallomásra akarta rávenni a bicskei gyermekotthon egyik molesztált áldozatát. Az is kiderült, hogy Balog Zoltán - aki az ügy folyományaként távozott a magyar reformátusok éléről - személyesen találkozott a férfival, mielőtt kegyelemre javasolta volna. A botrány farvizén berobbant a politikába Magyar Péter és a Tisza Párt élén el is indult az EP-választáson.

Orbán: Nováknak és Vargának is mennie kellett, de utóbbi csak azt tette, amit minden elődje

Hivatkozás másolása

A Blikknek adott interjúja során a miniszterelnök beszélt Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról is, melyek kapcsán elmondta, hogy mindkettőt nagyon sajnálja, ugyanakkor úgy érzi, egyiküknek sem nagyon volt más választása. Utóbbi kapcsán külön megemlítette, hogy esetében érez némi túlzást, hiszen Varga Judit csak azt tette, amit az elmúlt 25 évben minden igazságügyi miniszter megtett, vagyis jóváhagyta a köztársasági elnök által aláírt kegyelmi kérvényt, ám az ügy fajsúlyossága miatt végül neki is távoznia kellett.

Ettől függetlenül Orbán Viktor bizonyos témákban továbbra is kikéri Varga Judit véleményét, ugyanis, mint fogalmazott, „Nagyon ritkán kerül Magyarországon előtérbe olyan felkészült, tapasztalattal rendelkező, európai kitekintésű politikus, mint Varga Judit, úgyhogy én igyekszem az ő tudását bekötni valahogy a saját döntéseimbe.”

Nem volt kellemes a beszélgetés Novák Katalinnal

Hivatkozás másolása

Novák Katalinról és Varga Juditról is beszélt a kormányfő.

„Persze, természetesen beszéltem mindkettőjükkel. Katalinnal régebben, amikor túl volt ezen az egészen, akkor leültünk inni egy kávét. Mégiscsak, a mi politikai táborunkban vannak személyes érzelmek, nem szoktunk erről beszélni, mert nem tartozik ez a nyilvánosságra, de barátságok vannak a jobboldalon. Nem egyszerűen munkatársak vagy kollégák, hanem barátok is vagyunk. És ezt a barátságot nem is akarom megtagadni Novák Katalinnal. Nem volt kellemes beszélgetés. Az igazságügyi miniszterasszonnyal gyakrabban találkozom, kíváncsi vagyok a véleményére, vannak ügyek, amelyekben kifejezetten számítok a véleményére most is. Nagyon ritkán kerül Magyarországon előtérbe olyan felkészült, tapasztalattal rendelkező, európai kitekintésű politikus, mint Varga Judit, úgyhogy én igyekszem az ő tudását bekötni valahogy a saját döntéseimbe.”

Ha Magyar a "belső körökhöz" tartozott, akkor Orbán nem

Hivatkozás másolása

A beszélgetés során Szóba került Varga Judit volt férje, a ma már a Tisza Párt alelnökeként ismert Magyar Péter is, akiről Orbán Viktor az alábbiakat mondta:

„A szóban forgó úriembert nem ismerem, életemben két mondatnál többet nem váltottam vele és az is teljesen formális volt. Ha ő a „belső körökhöz” tartozott, akkor én nem. Egyébként is nehezen megyek túl a politikán és nem szívesen mondok véleményt az emberekről, különösen olyanokról nem, akiket nem ismerek. Könnyű megbántani valakit, vagy igazságtalanságot elkövetni. Az biztos, hogy kicsit szokatlan, hogy az ember a saját feleségét lehallgatja és utána a vele való rögzített beszélgetést politikai célokra használja. De ez is több annál, mint amit mondani akartam. Judittal szemben a személyes érzelmeink azért erősek, mondom, barátság is van és az, hogy őt szenvedtetik vagy sanyargatják, az mindannyiunknak fáj.

Végül Orbán Viktor Magyar Péter politikai karrierjéről elmondta, hogy mivel a vele kapcsolatos történések a baloldalon zajlanak, azt az ellenzék belügyének tekinti, így egyáltalán nem zavarja.

(Forrás: Blikk, Liner, Propeller)

Hirdetés
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés
Hirdetés