A DK politkusa örömhírt jelentett be a közösségi oldalán.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfő reggel a Facebook-oldalán tudatta a követőivel, hogy új platformhoz, méghozzá a fiatalok által is közkedvelt TikTokhoz csatlakozott.
A hírt egy videóval jelentette be, amelyben Orbán Viktort figurázta ki. Mint ismert, a miniszterelnökről néhány héttel ezelőtt Budapesten készült egy videó, a riporter pedig kérdésekkel bombázta. A kormányfő ezekről tudomást sem vett, a kezében lévő készpénzt számolgatta, majd bement egy épületbe. Hasonló videót készített a DK politikusa is, azonban ő a készpénz helyett kártyát tartott a kezében, amit a bejegyzésben meg is említett.
Mától a TikTokra is felmegyünk. És mindig csak kártyával. Kattints a linkre és kövess be: www.tiktok.com/@tiktokgyf
- áll a videó mellé írt bejegyzésben. A hozzászólásokból ítélve elnyerte a követők tetszését Gyurcsány Ferenc videója, és az is, hogy csatlakozott a TikTokhoz, ahol egyébként július óta már Orbán Viktor is elérhető.
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.