Az árvízi védekezés vége felé járunk, minden esélyünk megvan arra, hogy a lehető legoptimistábban tekintsünk a hátralévő egy-két nap elé - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az árvízvédelmi operatív törzs hétfő reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Ki kell tartanunk, másfél-két nap, és az ország fellélegezhet, megkönnyebbülhet - fogalmazott a kormányfő, jelezve, a meteorológusok továbbra sem jeleztek csapadékot, így utánpótlása az árhullámnak nem várható.
Tájékoztatása szerint a Duna délben tetőzik Bajánál, ott harmad-, Mohácsnál másodfokú készültségi szintet rendeltek el - írja az MTI.
Kitért arra is: a folyó felső szakaszán a vártnál gyorsabb az apadás. Most már kifelé jövünk a bajból és enyhül a nyomás - fogalmazott Orbán Viktor.
A kormányfő tájékoztatása szerint a vízügyi főigazgató által jelzett folyamatok zajlanak mindenütt a Duna teljes szakaszán.
Orbán Viktor kitért arra, hogy van egy fáradtolaj-elfolyás Dunaújvárosnál, a Szalki-szigetnél, ezt sikerült lokalizálni és holnap el is távolítják.Van egy illegálishulladéklerakó-probléma Csepelnél, ez bekerített terület, nem kerül szemét a Dunába. Amint az árvíz levonul, fel kell számolni - jelezte a miniszterelnök.
A kormányfő kérdésre válaszolva úgy értékelt, hogy az árvízre különösen igaz az az egyszerű népi bölcsesség, hogy az eredmény minősít. Sikerült a vizet benn tartani a mederben, egyetlen olyan szakasz volt, ahol ez nem volt lehetséges, ki kellett engedni, de ott sem áttört a víz, hanem mi engedtük ki a Lajtánál - közölte.
Mint azt a naphire.hu is megírta, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője, Siklós Gabriella vasárnap este azt mondta, habár a Szigetközben és a Dunakanyarban megkezdődött az apadás, de még mindig komoly az árvízi helyzet az országban. Arról is írtunk, hogy Orbán Viktor a vasárnap reggeli sajtótájékoztatóján több jó hírt is közölt: elmondása szerint nem csütörtökön, hanem várhatóan kedden hagyja el Magyarországot a legmagasabb vízszint, és továbbra sem várható érdemi csapadék, ami befolyásolná az árhullám levonulását.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Foghatjuk a fejünket, egyáltalán nem volt jó napja a forintnak Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
- Brutális baleset Pécs mellett: 22 métert zuhant egy fiatal nő A fiatal nőt alpintechnika segítségével mentették ki a mélyből.
- Riadót fújtak a rendőrök az árvíz miatt, nagy a baj az 55-ös főúton Az árvízi helyzet és az ezzel járó vadveszély miatt időszakosan lezárja a rendőrség az 55-ös főutat Pörböly és Baja között hétfőtől csütörtökig - közölte a rendőrség honlapján a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
- Horror több magyar nagyvárosban: hatalmas csótányok lepték el a kerteket Veszélytelenek, betegséget nem terjesztenek a nagyvárosok kertjeiben is megjelent erdei csótányok - közölte a HUN-REN Központ hétfőn az MTI-vel.