Hirdetés

Végre fellélegezhetünk? Orbán Viktor nagyon jó híreket közölt

Nap Híre portré Nap Híre

Orbán Viktor vasárnap kora reggel is árvízinfót tartott, ahol több jó hírt is bejelentett.

A miniszterelnök azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy jó híre van, ugyanis  nem csütörtökön, hanem várhatóan kedden hagyja el Magyarországot a legmagasabb vízszint. A kormányfő hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy a fegyelem és a figyelem lazulhatna, ugyanis vasárnap még nem lehet csökkenteni a harmadfokú védekezés hosszúságát. Ezt hétfőre várja a miniszterelnök - írja a 24.hu.

A második jó hír – folytatta –, hogy továbbra sem várható érdemi csapadék, ami befolyásolná az árhullám levonulását. Továbbá közölte azt is, hogy megnyitották a mosoni Duna torkolati vízművet, tehát ezen a szakaszon is megkezdődött az apadás.

Mint mondta, a Duna tetőzése jelenleg Dunaföldvár környékén tart. Majd felsorolta, Mosonmagyaróvárnál a Lajta 51 centimétert apadt. Nagybajcson a Dunán 188 centimétert, Győrnél 25 centimétert, Komáromnál 97 centimétert, Esztergomnál 52 centimétert, Vácnál 24 centimétert, Budapestnél pedig 21 centiméteres apadást mértek. "Tehát elkezdődött az apadás a fővárosban is" - jelentette ki. 

Mint azt a naphire.hu is megírta, Orbán Viktor szombaton reggel is sajtótájékoztatót tartott és akkor azt mondta, hogy még öt nehéz napot kell átvészelni az árvízi védekezésben, hogy az ország fellélegezhessen. 

Ad  Unmute

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés