Habár a Szigetközben és a Dunakanyarban megkezdődött az apadás, de még mindig komoly az árvízi helyzet az országban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Siklós Gabriella közölte, hogy a Szigetközben megkezdődtek a bontási munkák, először azokat a homokzsákokat viszik el, amelyek egyáltalán nem érintkeztek vízzel.
Közben a Lajtán is látványosan csökken a vízszint - tette hozzá.
Budapesttől délre azonban még áradás van, Baján hétfőn, kedden pedig Mohácson várható a tetőzés - ismertette a szóvivő, megjegyezve, hogy ezen a szakaszon is mindenhol elkészültek az ideiglenes védművek, ahol szükség volt rá.
Kiemelte, amíg egy adott területen másodfokú vízállás alá nem megy a Duna, 24 órás megfigyelésre van szükség az esetleges szivárgások miatt.
Mint azt a naphire.hu is megírta, Orbán Viktor szombat reggeli árvízinfóján azt mondta, hogy még öt nehéz napot kell átvészelni az árvízi védekezésben, hogy az ország fellélegezhessen. A vasárnap reggeli sajtótájékoztatóján pedig több jó hírt is közölt: elmondása szerint nem csütörtökön, hanem várhatóan kedden hagyja el Magyarországot a legmagasabb vízszint, és továbbra sem várható érdemi csapadék, ami befolyásolná az árhullám levonulását. Közölte azt is, hogy megnyitották a mosoni Duna torkolati vízművet, tehát ezen a szakaszon is megkezdődött az apadás.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Foghatjuk a fejünket, egyáltalán nem volt jó napja a forintnak Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
- Brutális baleset Pécs mellett: 22 métert zuhant egy fiatal nő A fiatal nőt alpintechnika segítségével mentették ki a mélyből.
- Riadót fújtak a rendőrök az árvíz miatt, nagy a baj az 55-ös főúton Az árvízi helyzet és az ezzel járó vadveszély miatt időszakosan lezárja a rendőrség az 55-ös főutat Pörböly és Baja között hétfőtől csütörtökig - közölte a rendőrség honlapján a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
- Horror több magyar nagyvárosban: hatalmas csótányok lepték el a kerteket Veszélytelenek, betegséget nem terjesztenek a nagyvárosok kertjeiben is megjelent erdei csótányok - közölte a HUN-REN Központ hétfőn az MTI-vel.