Olaszországban egyre több város dönt az alacsony sebességhatár mellett.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/gyorshajtas-szaguldozas-auto-kozlekedes.inbox800x450.jpg)
Az elmúlt időszakban az olasz vezetők egyre nagyobb figyelmet fordítanak a közút közlekedés biztonságára, ezen belül a védtelen közlekedők helyzetére. A bevezetett intézkedések sorában a gyalogos közlekedés biztonságosabbá tétele, a gázolások, sérülések és halálozások számának visszaszorítása prioritást élvezett, így az egyik fő beavatkozási terület a gyorshajtásokkal szembeni fellépés volt - számolt be a kozlekedesbiztonsag.kti.hu.
Bologna az első olyan város, ahol 2024 januárjában a belterületi utak 70 százalékát érintően 30 km/h-s sebességkorlátozást vezettek be. Bár a szigorítás komoly tiltakozást váltott ki, viszont már az első tapasztalatok azt mutatták, hogy csökkent a közúti balesetek, sérülések és halálos áldozatok száma. Ezután több város is hasonló szigorítás meleltt döntött: már Palermóban is rendelkeztek a 30 km/h-s korlátozásról, és Firenze belvárosában is kijelöltek öt darab 30 km/h-s zónát.
Párma, Torinó és Milánó ugyancsak a belterületi forgalom lassítása feléd halad, míg Róma polgármestere ígéretet tett arra, hogy 2026-ig a főváros útjainak 70 százalékát 30 km/h-s sebességkorlátozás fogja érinteni
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.