Minden jel szerint a Róma környékén működő Casamonica maffia család a felelős azért a fekete koporsóért, amit vasárnap hagytak egy maffiaellenes aktivista közvetlen küszöbén.
A szóban forgó aktivista, Tiziana Ronzio annak a Toripiubella maffiaellenes csoportnak az elnöke, amely a Tor Bella Monaca negyedről kapta a nevét. Itt helyezkedtek el a Casamonica család fő villái, amíg a város 2018-ban és 2019-ben le nem rombolta az összeset. A rendőrség elképesztő luxussal találta szembe magát az akció során: életnagyságú porcelán tigrisek, arannyal és gyémánttal kirakott úszómedencék és aranyozott tükrök mindenhol. És persze ennek a fedezete: rengeteg kábítószer, kokain és heroin egyaránt. 2022-ben a család két tagját ítélték el kokaincsempészésért – írja a CNN.
A koporsót vasárnap találták meg Ronzio római lakása előtt, a Tor Bella Monaca kerületben. Az aktivista azt mondta, már korábban is észrevette a koporsót, még fényképeket is küldtek neki róla többen, de kezdetben nem rakta össze, hogy azt neki címezték. A fenyegetést egyértelmű ostobaságnak nevezte, ami "őt nem fogja megállítani". "Nem félek, továbbra is megyek előre" – mondta Ronzio a helyi médiának. "Ezek csak ostoba gesztusok, amelyek még dühösebbé és elszántabbá tesznek". A római rendőrség szerint jelenleg ujjlenyomatokat keresnek a koporsón, de mivel még zajlik a vizsgálat, nem árulnak el részleteket.
Az aktivistát korábban is többször megfenyegették már, mint mondta, volt hogy szóban vagy írásban, de előfordult, hogy ürüléket hagytak az ő vagy a szomszédai ajtaja előtt. Mint mondta, igyekszik megtartani a kellő távolságot a fenyegetésektől, de néha azért nehezen megy. És bár már az otthonába és az irodájába is volt, hogy betörtek, most mégis azt mondta, hogy azért "nem mindennap talál az ember koporsót a háza előtt". A nyílt fenyegetés ellen többen is felszólaltak.
Róma polgármestere, Roberto Gualtieri azt írta X-oldalán: "Szolidaritásom fejezem ki Tiziana Ronziónak a ma kapott szörnyű fenyegetés miatt. Az értékes munka, amelyet évek óta végez sok más becsületes polgárral együtt Tor Bella Monacában, biztosan ér véget a megfélemlítések miatt. A város és a városvezetés továbbra is Tiziana oldalán áll, hogy támogassa a tevékenységében".
A Casamonica klánt először az olasz maffiaellenes nyomozó igazgatóság (DIA) azonosította az 1970-es években, de 2015-ben kerültek igazán reflektorfénybe, amikor az olasz hatóságok engedélyeztek nekik egy gigantikus temetést, amikor a család feje, Vittorio Casamonica elhunyt. A család még egy helikoptert is szerzett, ami rózsaszirmokkal szórt tele a környéket. És bár ez nem gyakran fordul elő, a család rendőri védelem mellett temethette el a halottat.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szörnyű baleset ért egy gyermeket Szabolcsban, beleesett a szemétégető gödörbe és súlyosan megsérült A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az apával szemben, akinek a gondatlansága miatt 4 éves fia a szemétégető gödörbe esett, és súlyosan megégett.
- (18+) Kegyetlen gyermekbántalmazás: földhöz vágta az öt hónapos gyermekét egy férfi, belehalt a sérüléseibe A Békés Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt indítványozta egy 35 éves békési férfi letartóztatását. Az elkövető olyan súlyosan bántalmazta a gyermekét, hogy a kisbaba belehalt a sérülésekbe.
- Halálos tragédiához vezetett egy gépkezelő gondatlansága a békéscsabai gyárban Emberi gondatlanság miatt történt halálos üzemi baleset tavaly augusztusban egy békéscsabai gyárban, ezt állapította meg a rendőrség, amely befejezte az ügy vizsgálatát.
- Tragédia Murakeresztúron: brutálisan meggyilkoltak egy 28 éves nőt A haláleset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.