Hirdetés

Olaszország kőkemény háborút hirdetett a "béranyaság-turizmus" ellen

Virág Sára portré Virág Sára

Az olasz parlament szerdán megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely szerint mostantól tilos lenne a pároknak külföldre utazni, hogy a béranyaságot igénybe véve vállaljanak gyermeket. 

Az olasz parlament szerdai döntése alapján a pároknak mostantól tilos lesz külföldre utazni, hogy egy béranya segítségével legyen saját gyermekük. A törvény ellen tiltakozó aktivisták szerint Giorgia Meloni kifejezetten az azonos nemű párokat támadja ezzel. Meloni a 2022-es hivatalba lépése óta folyamatosan arra törekszik, hogy előmozdítsa a hagyományos társadalmi normák gyakorlását, ez pedig egyre nehezebbé teszi az azonos nemű pároknak, hogy valahogy szülővé válhassanak. Az olasz parlament szerdán meg is szavazta az Olasz Testvériség által benyújtott törvényjavaslatot. 

A jogszabály értelmében az Olaszországban 2004 óta érvényben lévő béranyasági tilalom most már az olyan országokra is vonatkozna, mint Kanada vagy az Egyesült Államok, ahol legális a béranyaság. A törvény megszegése 2 év börtönbüntetést és 1 millió eurós pénzbüntetést vonna maga után – írja a CNN

"Az anyaság minden szempontból unikális jelenség és abszolút nem helyettesíthető semmi mással. Ez adja a civilizációnk alapját"

– fogalmazott Lavinia Mennuni, az Olasz Testvériség politikusa a parlamenti vita során, hozzátéve, hogy "teljesen ki akarják irtani a béranyaság-turizmust". Az év elején maga Giorgia Meloni is embertelenségnek nevezte a béranyaságot, mondván, hogy a csecsemőket egyszerű árucikként kezelik. Kedden több tüntető is összegyűlt, hogy kifejezzék a tiltakozásukat a törvényjavaslat miatt, ami szerintük kifejezetten azokat az azonos neműeket bünteti, akik szeretnének gyereket. Miközben az országban rohamosan csökken a népesség – hívták fel rá a figyelmet. 

"Ha valaki gyermeket szeretne, azt ünnepelni kellene. Itt ehelyett börtön jár azért, ha nem hagyományos módon vállalsz gyereket" – fogalmazott Franco Grillini LMBTQ-aktivista. Egy másik civil aktivista, Alessia Crocini elmondta, hogy a béranyaságot választó párok kilencven százaléka hetero, csak ők ezt titokban teszik. Így a tilalom gyakorlatilag csak azokat a meleg párokat érintené, akik nem tudják eltitkolni. Olaszországban a születési ráta 2023-ban rekordalacsonyra esett vissza. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés