Az óbudai korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban minősített vesztegetés elkövetésével gyanúsítottak meg újabb öt embert, közülük ketten őrizetben vannak - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Emlékeztettek: kedden "összehangolt eljárási cselekményeket" hajtottak végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen - köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében - végeztek kutatást és lefoglalást, valamint hallgattak ki több embert gyanúsítottként.
A kedden kihallgatott gyanúsítottak között van az egyik III. kerületi alpolgármester, valamint egy önkormányzati cég vezetője, akik jelenleg őrizetben vannak, letartóztatásuk elrendelésére az ügyészség indítványt tesz.
A megalapozott gyanú szerint egy férfi - két reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként - cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében - írja az MTI.
A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében a reklámtevékenységet folytató cégek ügyvezetője fiktív szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A cégek a színlelt szerződésekben írt szolgáltatást a valóságban nem teljesítették, azzal kapcsolatban nem végeztek semmilyen tevékenységet, az már a szerződések megkötésekor sem állt a felek szándékában - tudatták.
A nyomozó ügyészség a most kihallgatott öt emberrel szemben "vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása" bűntettének gyanúját közölte, amelyet az alpolgármester tettesként, a többi gyanúsított - akik a strómancégek ügyvezetői voltak - bűnsegédként követett el.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szörnyű baleset ért egy gyermeket Szabolcsban, beleesett a szemétégető gödörbe és súlyosan megsérült A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az apával szemben, akinek a gondatlansága miatt 4 éves fia a szemétégető gödörbe esett, és súlyosan megégett.
- (18+) Kegyetlen gyermekbántalmazás: földhöz vágta az öt hónapos gyermekét egy férfi, belehalt a sérüléseibe A Békés Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt indítványozta egy 35 éves békési férfi letartóztatását. Az elkövető olyan súlyosan bántalmazta a gyermekét, hogy a kisbaba belehalt a sérülésekbe.
- Halálos tragédiához vezetett egy gépkezelő gondatlansága a békéscsabai gyárban Emberi gondatlanság miatt történt halálos üzemi baleset tavaly augusztusban egy békéscsabai gyárban, ezt állapította meg a rendőrség, amely befejezte az ügy vizsgálatát.
- Tragédia Murakeresztúron: brutálisan meggyilkoltak egy 28 éves nőt A haláleset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.