Várhatóan pillanatok alatt elfogynak a jegyek az Oasis jövő nyári koncertjeire, így a zenekar még több turnédátumot jelenthet be. Közben biztossá vált, hogy a zenekaralapító Bonehead csatlakozik Noel és Liam Gallagherhez és részt vesz a reunionban.
Az Oasis tegnap bejelentette visszatérését és azt, hogy 2025-ben 14 koncertet ad az Egyesült Királyságban és Írországban. Ezekre összesen 1,066,888 jegy lesz kapható, és a kereslet várhatóan ennek négyszerese lesz.
Az Oasis tegnap 90 másodperces klippel jelentette be visszatérését, melyben a Liammel együtt a zenekart megalapító gitáros Bonehead is látható. A The Sunnak megerősítették, hogy ő is csatlakozik az együttes nagy érdeklődéssel várt 14 állomásos turnéjához.
Mint arról beszámoltunk, a Gallagher fivérek 15 éves viszály után kibékültek. Az ezt bejelentő videó a régi Oasis-hangulatot idézte nevetéssel, viccelődéssel és csókolózó Gallagherekkel, valamint a következő aláírással: „A fegyverek elhallgattak, a csillagok együttállnak, a nagy várakozásnak vége. Gyertek, nézzétek meg!”
A cardiffi, manchesteri, londoni, edinburgh-i és dublini koncertekre szombat reggel kezdik árusítani a jegyeket. A két Gallagher egyértelművé tette: egyiket sem közvetíti a tévé, tehát aki látni akarja az Oasist, annak a helyszínen kell lennie.
Bennfentesek azt mondták a The Sunnak, hogy további koncerteket fognak bejelenteni, amint a jegyek elkeltek a 14 koncertre. A 14 koncertre összesen 1.066.888 jegy lesz kapható, a kereslet várhatóan ennek négyszerese lesz. Egy forrás szerint: „Ezek a jegyek kevesebb, mint három perc alatt el fognak fogyni. Biztos, hogy további dátumokat is beiktatnak majd”.
A rákot túlélő Bonehead is csatlakozik a két Gallagherhez
Hivatkozás másolásaBonehead, valódi nevén Paul Arthurs, az Oasis eredeti 1991-es felállásának tagja volt és az együttes feloszlása után mindkét Gallagher fivérrel baráti viszonyban maradt, Liammel évek óta újra együtt zenél. 2022-ben néhány hónap kényszerpihenőre ment, mivel mandularákkal küzdött, de mivel időben észlelték betegségét, sikeresen legyőzte a kórt.
Arról is írtunk korábban, hogy Noel High Flying Birds zenekarának néhány tagja szintén szerepel majd az Oasis jövő nyári felállásában. Egy forrás így nyilatkozott a Sunnak: „Bonehead csatlakozása biztos. [A Gallagherek] mindketten akarták, hogy visszatérjen, és ő volt az újraegyesülés egyik mozgatórugója. Noel a zenekarából is hoz néhány zenészt. Az Oasis család tényleg újra összeállt. Bonehead el van ragadtatva.” Bonehead már tavaly úgy nyilatkozott az újraegyesülésről, hogy készen áll rá.
A reunion tiszteletére a Wembley híres boltívei kék-fehér színben pompáztak Noel és Liam Manchester City iránti rajongására utalva. Az 57 éves Noelt a bejelentés óráiban egy észak-londoni stúdió előtt látták, míg az 51 éves Liam vasárnap este a Reading Fesztiválon lépett fel.
A párosról 15 év után új, közös fotók is megjelentek, bennfentesek a The Sun-nak elmondták, hogy a felvételek három héttel ezelőtt készültek Londonban. Egy másik forrás azt mondta: „Miután hét héttel ezelőtt aláírták a szerződést, Noel és Liam megerősítették, hogy személyesen is találkoznak egy fotózásra. A fotózás körülbelül három héttel ezelőtt történt, és az a néhány ember, aki jelen volt, titoktartási nyilatkozatot írt alá, hogy ne szivárogjon ki. Noel és Liam kapcsolata [a múltban] nem volt egyszerű, de nagyon jól érezték magukat egymással. Csak hülyéskedtek és nevetgéltek. Érezni lehetett a varázslatot és a kémiát. Olyan érzés volt velük lenni abban a stúdióban, mintha visszarepültünk volna az 1990-es évekbe.”
A fivérek édesanyja és a gyerekeik is segítették a békülést
Hivatkozás másolásaA zenekar kilencvenes évekbeli menedzsere, Alan McGee tegnap a Virgin Radio-nak elmondta, hogy a testvérek 81 éves édesanyja, Peggy volt a fő oka az újraegyesülésnek. Biztos vagyok benne, hogy ő áll az egész mögött. Peggy nagyszerű.” McGee hozzátette: „ [A Gallagher fivérek] nagyon profik. Nem hiszem, hogy ez [a 15 éves szünet] probléma lesz”.
Bennfentesek azt is elmondták, hogy Liam és Noel gyerekei kulcsszerepet játszottak abban, hogy a show-k összejöttek. Noel lánya, a 24 éves Anais találkozott Liammel, mielőtt vasárnap színpadra lépett. Anais közel áll Liam fiaihoz, a 24 éves Lennonhoz és a 23 éves Gene-hez is, akik a hónap elején elmondták, hogy beszéltek szüleikkel az Oasis újjáalakulásáról. Gene így nyilatkozott Anaisről: „Viccelődünk ezen. Pontosan tudja, milyen az apja, és én is tudom, milyen az én apám. Hé, mi egy nagy, boldog család vagyunk.”
Szombaton kezdődik a roham
Hivatkozás másolásaA turnéra a jegyeket szombaton reggel kezdik árusítani. A zenekar július 4-én és 5-én a 74 500 férőhelyes cardiffi Principality Stadionban kezd. A következő állomás a 80 ezres Heaton Park lesz szülővárosukban, Manchesterben július 11-én, 12-én, 19-én és 20-án. Az Oasis július 25-én és 26-án, valamint augusztus 2-án és 3-án a 90 ezres teltház előtt játszanak a Wembley Stadionban. Ezután augusztus 8-án és 9-én az edinburgh-i 67 144 férőhelyes Murrayfield Stadion következik, majd augusztus 16-án és 17-én a dublini 82 300 férőhelyes Croke Park.
Hétfőn a Spotify nyilvánosságra hozta, hogy az Oasis zenéinek streamelése 160 százalékkal nőtt világszerte egy hét alatt az újraegyesülésről szóló pletykák elterjedése nyomán.
Zenei források a The Sun-nak elmondták, hogy a koncerteken az Oasis előzenekaraként olyan együttesek is szóba kerültek, mint a Fontaines DC és a Kasabian. Az egyik forrás azt mondta: „Olyan együttesekkel folynak a tárgyalások, mint a Fontaines DC és a Kasabian, valamint Gene Gallagher Villanelle nevű bandája, akik Liam Definitely Maybe turnéjának előzenekara voltak.”
Az angol fogadóirodákban már arra is lehet fogadni, hogy az újjáalakult Oasis feloszlik-e még a jövő évi koncertek előtt.
Óvatosan a jegyvásárlással!
Hivatkozás másolásaA rajongókat figyelmeztették, hogy legyenek óvatosak a jegycsalásokkal szemben, miután becslések szerint Taylor Swift követőitől körülbelül 1 millió fontot (közel félmilliárd forintot) húztak ki csalók.
A Lloyds Bank csalásmegelőzési igazgatója, Liz Ziegler óva intett a Facebookon vagy más közösségi média platformokon történő jegyvásárlástól, és azt mondta, hogy a vásárlók azt kockáztatják, hogy elveszítik az összes pénzüket, ha banki átutalással fizetnek.
A koncertjegyekkel kapcsolatos bejelentett csalási esetek száma 158 százalékkal nőtt tavaly nyáron az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest. Ziegler elmondta: „Taylor Swift brit turnéja után a csalók jövő nyáron újabb teltházas koncertekre számítanak”.
„A legtöbb ilyen csalás a közösségi médiában kezdődik, ahol a csalók hamis profilokat hoznak létre, hogy nem létező jegyeket adjanak el. A rajongók számára egyszerű szabály, hogy mindig ragaszkodjanak a hivatalos jegyértékesítési platformokhoz, és kerüljék a túl jónak tűnő ajánlatokat, hogy igazak legyenek” – mondta a Sunnak a szakember.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- “Őrült vagy?” - kérdezik ma többen is Stohl Lucától: a válasza szívmelengető Sokan köszöntik ma az ATV Híradó népszerű műsorvezetőjét, akit a Nap Híre nem akárhol ért utol a születésnapján. Stohl Luca lapunknak azt is elárulta, milyen mozgalmas és örömteli hétnek néz elébe.
- Kőgazdag Aurél számára nagyon sokat jelent, hogy egy nőnek milyen fogai vannak Most már ezt is tudjuk.
- Újabb súlyos részletek Hujber Feri párja, Szőke Krisztina felnőttfilmes múltjáról Hujber Feri nem titkolja, hogy őt és a párját, Szőke Krisztinát utóbbi felnőttfilmes múltja hozta össze.
- Itt a vége: Tóth Gabi szívszaggató üzenetet tett közzé A legutóbbi adásban Tóth Gabi is a kiesők közé került a Sztárban Sztár című műsorban.