A brit média a hétvégén az Oasis újraegyesülésének híreitől volt hangos, miután Noel és Liam Gallagher véget vetett 15 éves viszályuknak. A testvérek kedd reggelre ígérnek bejelentést.
A The Sun arról ír, hogy a Gallagher fivérek, akiknek Definitely Maybe című debütáló albuma a héten lesz 30 éves, jövő nyáron visszatérő koncerteket adnak, amelyektől a szakértők 400 millió fontos bevételt várnak. Egy forrás szerint „ez az újraegyesülés be fog vonulni a zenetörténelembe”.
Vasárnapról hétfőre virradóra Liam és Noel kitett egy rövid videót az X-oldalára, amelyben közölte: augusztus 27-én reggel bejelentés jön.
Az egyértelműen az Oasis újraegyesülésére vonatkozó célzás azután érkezett, hogy a két fivér 15 éves viszályt követően elásta a csatabárdot. A The Sun úgy tudja, hogy a testvérek egy sor telefonbeszélgetés során döntöttek a visszatérésről, amelytől akár 400 millió fontos bevételt is remélhetnek.
Irgalmatlan bevételt hozhat a reunion
Hivatkozás másolásaEgy forrás szerint „Noel és Liam sosem lesznek a legjobb barátok, de vissza akarják hozni az Oasis-t a rajongóknak. Nem lesznek fiatalabbak, és az igény hatalmas. Úgy döntöttek, hogy most vagy soha. Noel sokáig ellenállt, de végül beadta a derekát és beleegyezett a visszatérésbe. Beszélt Liammel telefonon, és egy húron pendülnek. Tudják, hogy ez az újraegyesülés be fog vonulni a zenetörténelembe.”
A zeneipari szakértő, Jonathan Shalit OBE professzor, az InterTalent tehetségkutató ügynökség elnöke a The Sun-nak azt mondta, hogy az újraegyesülés könnyen több mint 400 millió fontot hozhat. Azt mondta: „A jegyekkel, szponzorációval, a különböző Oasis-hez kötődő termékek eladásával és a filmezéssel együtt Noel és Liam bevételei fejenként 50 millió font fölött lennének. Ez a turné könnyen 400 millió font fölötti bevételt hozhat.”
Liam, aki a hétvégén a Reading Festival fő fellépője volt, tegnap tovább fokozta az izgalmakat, amikor azt írta 3,6 millió X követőjének: „Soha nem szerettem azt a szót, hogy ’korábbi’ [vagyis hogy az Oasis korábbi tagja].” Előzőleg, pénteken az 51 éves Liam gyorsan törölt egy posztot bátyjáról, az 57 éves Noelről, amelyben így viccelődött: „Ne vesszünk össze, mielőtt még elkezdődött volna”.
Ezek lehetnek a visszatérő turné helyszínei
Hivatkozás másolásaVárhatóan egyetlen más eredeti Oasis-tag sem csatlakozik az újraegyesüléshez. A zenekar ehelyett Noel Gallagher High Flying Birds nevű zenekarának tagjaiból fog állni. Úgy tudni, hogy a vezető brit jegyértékesítő hálózatok vezető munkatásai titoktartási megállapodást írtak alá, hogy a koncertek híre ne szivárogjon ki, és a jegyértékesítő hálózatoknál a következő hetekre eltiltották a szabadságolást a jegyek iránti várható kereslet miatt.
A pletykák szerint a koncertekre londoni Wembley Stadionban és a Gallagherék szülővárosában, Manchesterben található Heaton Parkban, továbbá Glasgowban és Cardiffban kerülhet sor. Ha a turné sikeres lesz, európai és amerikai helyszínekkel is bővülhet. A Glastonbury Fesztivál vezetői azt is közölték a zenekarral, hogy a jövő nyári rendezvény headlinere is az Oasis lehet.
A Swift-hatás
Hivatkozás másolásaAz iparági bennfentesek szerint Taylor Swift több milliárd fontos Eras turnéjának sikere más művészeket is arra ösztönzött, hogy kövessék a példáját. Egy forrás szerint: „Taylor Swift megmutatta, hogy mennyit lehet keresni ezekkel a turnékkal, és mások is azt gondolják, hogy ’ebből én is kérek egy szeletet’.”
Úgy tudni, hogy az Oasis-jegyek ára körülbelül 130 fontnál kezdődik majd. Egy zenei bennfentes szerint „olyan kereslet lesz ezekre a koncertekre, amilyet még senki sem látott. A jegyeket árusító weboldalak felkészültek, mert tudják, hogy milliók akarják majd kétségbeesetten megragadni az esélyt, hogy láthassák az Oasis-t. Az emberek az Egyesült Királyságban és világszerte évek óta várnak erre a lehetőségre”.
Liam online viccelődése után a Coral fogadóiroda felfüggesztette az Oasis újraegyesülésére vonatkozó fogadásokat.
Amikor a rajongók a pletykákban szereplő újraegyesülésről és koncerthelyszínekről szóló cikkekre reagáltak, Liam azt válaszolta nekik: „Találkozunk a fronton”.
Jobb viszonyban vannak, mint évtizedek óta bármikor
Hivatkozás másolásaA két Gallagher kibékülése sokkolja a rajongókat az évekig tartó viszály és nyilvános üzengetés után. Ráadásul a The Sun úgy tudja, hogy a testvérek jobb viszonyban vannak, mint évtizedek óta bármikor.
Noel a múlt héten azzal keltett feltűnést, hogy egy interjúban tőle szokatlanul dicsérő szavakkal illette Liamet az 1994-es Definitely Maybe című debütál Oasis-album megjelenésének 30. évfordulója alkalmából. Ezt mondta: „Nem tudom elénekelni a Slide Awayt, a Cigarettes & Alcohol-t, a Rock 'n' Roll Star-t és a Columbiát. Pontosabban meg tudom csinálni, de nem ugyanaz [, mintha Liam énekelné]. Ez előadásmód, a hangszín és hozzáállás [kérdése]. Nem ugyanaz a hozzáállásom, mint neki.”
A hangjukat az italokhoz hasonlítva folytatta: „Liamé egy feles tequila, az enyém pedig egy fél pint [kb. 2-3 deci] Guinness. Az enyém egy fél pint Guinness kedden. Ez rendben van. Liamé tíz feles tequila egy kib**zott péntek este”. Noel hozzátette: „Amikor én énekeltem egy dalt, akkor jól hangzott, amikor ő énekelte, akkor meg nagyszerűen”.
Kedden bejelentés
Hivatkozás másolásaLiam és Noel közösségi felületein hétfőre virradóra jelezte: az Oasis kedd reggel fogja hivatalosan is bejelenteni az újraegyesülés hírét. Szerdán lesz 15 éve, hogy Noel kilépett a zenekarból. Utolsó közös koncertjük a V Festival volt a staffordshire-i Weston Parkban 2009 augusztusában. Napokkal később a zenekar lemondta a Rock en Seine fesztiválon való fellépést Párizsban, nem sokkal a tervezett fellépésük előtt, miután a színfalak mögött összevesztek.
Noel ezt a közleményt adta ki: „Némi szomorúsággal és nagy megkönnyebbüléssel kell közölnöm, hogy ma este kilépek az Oasisból. Az emberek azt írnak és mondanak, amit akarnak, de egyszerűen nem tudok egy nappal sem tovább dolgozni Liammel”.
Liam és Noel kibékülése kétségtelenül édesanyjuk, Peggy örömére szolgál, aki 2011-ben azt mondta: „Azt akarom, hogy a fiaim rendezzék a dolgokat.” Noel volt felesége, Sara MacDonald, akitől tavaly vált el 12 év házasság után, állítólag határozottan ellenezte az Oasis újraegyesülését, mivel nem kedveli Liamet.
A békülés
Hivatkozás másolásaLiam 1991-ben alapította az Oasist Manchesterben Paul „Bonehead” Arthurs gitárossal, Paul „Guigsy” McGuigan basszusgitárossal és Tony McCarroll dobossal. Később felkérte az Inspiral Carpetsnél roadként dolgozó bátyját, Noelt, hogy csatlakozzon a zenekarhoz. 1993-ban szerződést kötöttek a Creation Records-szal, és 1994-ben kiadták a Definitely Maybe című debütáló albumukat. Ez az Egyesült Királyság történetének leggyorsabban fogyó debütáló albuma lett, és világszerte 8,5 millió példányban kelt el. A folytatás, az 1995-ös (What's the Story) Morning Glory? több mint 17,5 milliós eladást ért el.
Az Oasis összesen nyolc listavezető albumot készített, és nyolcszor vezette a kislemezlistákat olyan slágerekkel, mint a Don't Look Back In Anger, a Lyla és a Some Might Say. Az együttesért több millió olyan fiatal is rajong, akik nem is éltek az együttes fénykorában. A Spotify-on 21,6 millió havi hallgatójuk van, ami majdnem kétszerese a britpop rivális Blur-nek.
Noel és Liam szólóelőadóként is népszerűnek bizonyult, Liam a hétvégi Reading és Leeds fesztiválok headlinere volt. A visszatérésük iránti kereslet várhatóan az 1996-os knebworth-i két koncertjüket is felülmúlja, amikor 2,5 millióan jelentkeztek jegyre.
Kikből áll az újraegyesült Oasis?
Hivatkozás másolásaLiamon és Noelen kívül az Oasis eredeti felállásából várhatóan senki sem vesz részt az újraegyesülésben. De a későbbi felállásból ketten is ott lehetnek: Gem Archer, aki 1999-től ritmusgitározott az Oasisben, Chris Sharrock dobossal együtt csatlakozhat - Sharrock 2008-ban és 2009-ben dobolt az együttesben, amelynek feloszlása után mindketten közel maradtak Noelhez, és évek óta együtt zenélnek vele a High Flying Birds zenekarban, de Liam Beady Eye nevű bandájában is játszottak.
Egy zenei bennfentes azt mondta: „Noel azt szeretné, ha az újraegyesülés az ő zenekarával, a High Flying Birds-szel történne. Az Oasisban az évek során rengeteg összetűzés volt különböző zenekari tagokkal, de Noel nagyon megbecsüli azokat a zenészeket, akikkel most játszik, és [az ő szereplésük] is része volt a visszatérésről szóló egyezségnek”.
Az Oasis eredeti dobosával, Tony McCarrollal és az őt váltó Alan White-tal történt összezördülések miatt nem valószínű, hogy részt vesznek a visszatérésben. Noel sokáig nem beszélt Andy Bell basszusgitárossal sem, miután kilépett az együttesből. De a kapcsolatuk azóta rendeződött, és Bell Ride nevű csapata tavaly nyáron Noel előzenekara volt egy tauntoni koncerten.
Liam júniusban 12 állomásos turnét tartott a Definitely Maybe évfordulója alkalmából, és az év elején elismerte, hogy Noel visszautasította az ajánlatot, hogy csatlakozzon hozzá.
30 év testvérháború
Hivatkozás másolásaNoel és Liam Gallagher viszálya 30 évre nyúlik vissza, és a popzene történetének legismertebb belharcai közé tartozik. A Sun összefoglalója a testvérháborúról.
1994 szeptembere: Noel kilép a zenekarból, miután Liam megdobja egy tamburinnal.
1995 nyara: A (What's The Story) Morning Glory felvételei közben Noel állítólag fejbe vágja Liamet egy krikettütővel.
1996. augusztus: Liam nem vesz részt az Oasis MTV Unplugged koncertjén, helyette a közönségből szólogat be a helyette éneklő testvérének.
2000. május: Miután Liam megkérdőjelezi Noel lányának, Anaisnak a törvényességét, Noel ismét kilép a zenekarból. Visszatér, de nem fejezi be az európai turnéjukat.
2005. június: Az olaszországi Heineken Jammin' Festivalon Liam elhagyja a színpadot a Champagne Supernova alatt.
2009. április: Noel a Q magazinban Liamet „a legdühösebb embernek nevezi, akivel valaha is találkoztál”.
2009. augusztus: Az Oasis az utolsó pillanatban lemondja a 'V' Fesztivál koncertjét. Liam állítólag gégegyulladással küzd, de Noel azt állítja, hogy „másnapos”.
2009. augusztus vége: Miközben a zenekar párizsi koncertjére készül, veszekedés tör ki, és Liam összetöri Noel gitárját. A turnét további állomásai elmaradnak. Noel kijelenti: „Némi szomorúsággal és nagy megkönnyebbüléssel kell közölnöm, hogy kilépek az Oasisból”.
2017 júniusa: A manchesteri terrortámadás után Liam bírálja Noelt, amiért nem vett részt az áldozatok emlékére tartott Old Trafford-beli. Noel menedzsmentje azt állítja, hogy nem volt az országban.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- “Őrült vagy?” - kérdezik ma többen is Stohl Lucától: a válasza szívmelengető Sokan köszöntik ma az ATV Híradó népszerű műsorvezetőjét, akit a Nap Híre nem akárhol ért utol a születésnapján. Stohl Luca lapunknak azt is elárulta, milyen mozgalmas és örömteli hétnek néz elébe.
- Kőgazdag Aurél számára nagyon sokat jelent, hogy egy nőnek milyen fogai vannak Most már ezt is tudjuk.
- Újabb súlyos részletek Hujber Feri párja, Szőke Krisztina felnőttfilmes múltjáról Hujber Feri nem titkolja, hogy őt és a párját, Szőke Krisztinát utóbbi felnőttfilmes múltja hozta össze.
- Itt a vége: Tóth Gabi szívszaggató üzenetet tett közzé A legutóbbi adásban Tóth Gabi is a kiesők közé került a Sztárban Sztár című műsorban.