Nyomorognak a nyugdíjasok Magyarországon: hiába az emelés, kevesebbet ér a nyugdíj, mint tavaly
Már negyedmillió nyugdíj él mélyszegénységben, és a szakértők szerint csak egyre rosszabb lesz a helyzet. A kormány azonban úgy véli, hogy túlteljesítették az ígéretüket, ami a nyugdíjak reálértékének megőrzésére vonatkozott. Arra a kérdésre, hogy lesz-e idén nyugdíjemelés vagy bármilyen kiegészítést, azt válaszolták, hogy a nyugdíjak reálértéke várhatóan az idei évben tovább emelkedik.
Miután a kormány megszüntette a kötelező akciókat, a liszt több mint 38 százalékkal drágult egyetlen hónap alatt, a cukor ára majdnem 14, az étolajé pedig 9 százalékkal emelkedett júliusban. A nyugdíjasok arra panaszkodnak, hogy nem elég a nyugdíjemelésük.
"Amit kaptunk nyugdíjemelésként, az nem elég a jelenlegi árakhoz" - árulta el egy idős férfi az RTL Híradónak. Egy nyugdíjas asszony pedig úgy fogalmazott, hogy a nyugdíja éppen a létfenntartáshoz elég, ruházkodni már nem tud.
Mint ismert, a nyugdíjakat 6 százalékkal emelték az év elején. A KSH idén eddig júliusban mérte a legmagasabbra az inflációt, 4,1 százalékra. Farkas András, a nyugdijguru.hu vezető elemzője azonban úgy véli, hogy ezek a számok elfedik a valóságot. "A valóság ennél sokkal csúnyább, tekintve, hogy a nyugdíjasok fogyasztói kosarában rendkívül kiemelten szereplő élelmiszerek áremelkedése egyáltalán nem ezt a 4,1 százalékos mértéket tükrözi" - fogalmazott.
A Pénzügyminisztérium az RTL Híradó megkeresésére közölte: "A nyugdíjak összege 2010 óta több mint a kétszeresére emelkedett, vásárlóerejük pedig 20 százalékkal nőtt", így szerintük a kormány még túl is teljesítette az ígéretét, amely a nyugdíjas reálértékének megőrzésére vonatkozott.
"Nagyon sok nyugdíjas kezd érzékelhetően lejjebb csúszni az életszínvonalában, negyedmillió nyugdíjasunk van, aki a mélyszegénysébe csúszott le" - tette hozzá Farkas András.
Az átlagnyugdíj most alig több mint fele a nettó átlagfizetésnek, 2010-ben még majdnem a háromnegyede volt. A különbség azóta nő, amióta kizárólag az inflációhoz igazítják a nyugdíjakat. 2022 óta teljes 13. havi ellátást is adnak, ám ennek kifizetéséről minden évben egyeztetni kell a miniszterelnök szerint. A 13. havi ellátás ellenére minden harmadik nyugdíjas a létminimum alá szorult 2023-ban - ezt még a Bankmonitor számolta ki tavasszal.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa szerint a következő hónapokban tovább romolhat az ellátások értéke. Juhász László, a tanács alapító elnöke szerint nyugdíjemelés nem várható, és a nyugdíjprémiummal is hasonló a helyzet. "Tehát semmi plusz segítség már nem fog érkezni már ebben az évben a nyugdíjasoknak" - hangsúlyozta.
A kormány arra a kérdésre, hogy terveznek-e további emelést, vagy valamilyen kiegészítést év végéig, azt válaszolta: a nyugdíjasok reálértéke várhatóan az idei évben tovább emelkedik.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas tragédia Budapest közelében, iszonyú kínhalált halt egy 60 éves férfi Nem figyelt egy sofőr, halálra gázolt egy biciklist.
- Rendkívüli bejelentést tett a BKK, felbolydul a közlekedés a hétvégén a Hősök terénél Rendezvényt tartanak a Hősök terén szombaton, ezért a környéken forgalomkorlátozásra kell számítani, az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve, hogy a helyszín megközelítésére a sűrűbben közlekedő 1-es metró igénybevételét ajánlják.
- Végre megnyugodhatunk? Jó híreket közöltek a forintról Erősödött csütörtökön a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
- Iszonyatos a helyzet Kisorosziban, ez történik most a világtól elzárt településen Nagyon nehéz helyzetbe került Kisoroszi, ugyanis a Duna teljesen elvágta a települést a külvilágtól.