Úgy ment nyugdíjba ez az orvos, hogy olyat még nem látott a világ: videójával felrobbantotta az internetet
A 70 éves férfi igencsak meglepte a kollégáit, amikor görkorival jelent meg a kórházban, ahol dolgozott.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/orvos-nyugdij-gorkorcsolya.inbox800x450.jpg)
Egy fehér orvosi köpenyt viselő férfi siklik görkorcsolyában a sürgősségi osztály folyosóján. Nem, ez nem egy vígjátékból vett jelenet, hanem a valóság: Dr. Phillip Masterson ugyanis úgy döntött, ha már nyugdíjba megy, azt emlékezetessé teszi nem csak maga, de mások számára is. Az orvos négy évtizeden keresztül praktizált - számol be a CNN.
"Mindig is tudtam, hogy ha egyszer nyugdíjba megyek, valami őrültséget szeretnék csinálni" - mondta Dr. Masterson a csatornának.
A dallas-i sürgősségi osztályon dolgozók egészen idáig azt sem tudták, hogy kollégájuk tinédzserkora óta görkorizik, ráadásul még táncmozdulatokra is képes kerekekkel a talpán.
A mutatványról készült videót lánya, Nichole posztolta a TikTok-on. A férfi egyébként már 70 éves, a videóhoz kommentelő felhasználók közül volt, aki azt írta: végig attól rettegett, nehogy az orvos elessen, és nyugdíjazás helyett valamelyik ágyon kössön ki a részlegen.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.