Az infláció már elvitte nemcsak a januári nyugdíjemelést, de még a 13. havi nyugdíjat is - állítja Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) elnöke.
Az elnök beszámolt arról, hogy korábban már írtak egy levelet, amelyben évközi korrekciót kérnek, azonban válaszra sem méltatták őket. A következőt személyesen Orbán Viktornak címezhetik majd - írja a Népszava.
"Körülbelül 300 ezer idősnek 100 ezer, míg 600 ezer nyugdíjasnak 130 ezer forint alatt van a havi pénze. Nekik egyébként egy egyszeri, 50–100 000 forint közötti segélyt kért a NYUSZET még tavaly, de reakció erre sem érkezett a kormánytól" - mondta az elnök.

Ahogy arról korábban a naphire.hu is beszámolt, a NYUSZET szerint sürgős évközi nyugdíjemelésre lenne szükség ahhoz, hogy legalább a vásárlóértékét megőrizze az ellátás. A szervezet 5 százalékos, visszamenőleges nyugdíjemelést javasolt.
A kormány erre az évre 15 százalékos inflációval számolt, ehhez igazította a januári, kötelező emelést is, ezzel szemben a valós infláció 18-20 százalék körül lesz az év egészében.
Juhász László felhívta a figyelmet arra is: a nyugdíjas infláció magasabb, mint az átlagos, hiszen az idősek, főleg az alacsony nyugdíjból élők, pénzük nagyobb részét a bőven az átlagos infláció fölött emelkedő élelmiszerekre, gyógyszerekre költik.
"Így jön ki, hogy a nyugdíjas infláció átlagosan 27 százalék körül volt az év első három hónapjában. Ez pedig magasan a januári 15 százalékos nyugdíjemelés fölött van, hiszen majdnem a duplája, és az egyenlítésre a 13. havi nyugdíj sem volt képes" – mondta.
A szervezet elnöke azt is elárulta, ha a kormány a következő napokban sem reagál megkeresésére, akkor személyesen Orbán Viktor miniszterelnökhöz, az Idősek Tanácsa elnökéhez fordul.
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium A figyelmeztetés akár önt is érintheti.
- Sokkoló tragédia, halálra gázolt egy fiatalt a HÉV Budakalásznál A fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen elhunyt.
- Különleges vendégek látogatták meg Orbán Viktort a Karmelitában A miniszterelnök fontos vezetőket, politikusokat fogadott a munkahelyén.
- Borkai Zsolt visszatért és óriásit rúgott a Fideszbe A jachtos szexbotrányáról elhíresült egykori győri polgármester a Győri Atlétika Club elnöke lett, de úgy érzi, még mindig szálka volt pártja szemében.