Hirdetés

Novák Katalin először szólalt meg a lemondása óta: ezt mondta a kegyelmi ügyről

Nap Híre portré Nap Híre

Novák Katalin februárban mondott le az államfői tisztségéről, miután belebukott a kegyelmi ügybe. Azóta a volt köztársasági elnök teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Most azonban Stuttgartban, a magyar-német EB-csoportmeccsen tűnt fel, a mérkőzést követően pedig a Telex újságírója, Simor Dániel odalépett hozzá, hogy megkérdezze tőle, miért kapott elnöki kegyelmet K. Endre.

Novák Katalin azonban elhárította az újságíró érdeklődését. Mint mondta, ezúttal magánprogramon van a családdal, és szerinte, amit az ügyről el kellett mondania, azt már megtette. "Nem szeretnék én most önnel beszélgetni erről" - mondta a volt köztársasági elnök. 

Azt is megkérdezték tőle, hogy egy másik alkalommal válaszolna-e a Telex kérdésére. Novák azt mondta, elképzelhető, de ő már mindent elmondott az ügyről a lemondásakor. A lap felidézte, Novák Katalin ezzel szemben csupán ennyit mondott: "Hibáztam. A kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy kételyeket ébresszen. Itt nincs és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, aki gyermekeket bántalmaz.”

Emellett bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állt ki mellette.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés