Hirdetés

Erdélybe menekült a bicskei igazgatóhelyettes, akinek Novák Katalin kegyelmet adott?

Nap Híre portré Nap Híre

A szomszédok úgy tudják K. Endre és a felesége elmenekültek a zaklatások elől.

Novák Katalin
Novák Katalin

Áll a bál Novák Katalin köztársasági elnök azon döntése miatt, kegyelmet adott K. Endrének, annak a férfinak, aki a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyetteseként éveken át eltussolta főnöke pedofil bűncselekményeit - zaklatási eseteket, illetve szexuális kényszerítések tucatjait. V. János, aki éveken át vezette a gyermekotthont, legalább 8 éven keresztül szexuálisan molesztálta az ott élő gyerekeket. A helyettese, K. Endre pedig 3 év 4 hónapot kapott azért, mert nem elég, hogy tudott minderről, de arra kényszerítette az egyik áldozatot, hogy hamis vallomást írjon alá arról, hogy V. János nem is zaklatta őt. A Novák Katalin által adott kegyelemnek köszönhetően azonban a hivatalos papírokban ennek az egésznek nem lesz nyoma, és ugyanúgy foglalkozhat gyerekekkel tanárként, edzőként, mint előtte.

A Blikk most szétnézett Bicskén, ahol K. Endre és a felesége éltek, a lap beszélt több szomszéddal is.

Egy házaspár például azt mondta, hogy “ha már Endre bácsi megbotlott, talán jobb lett volna neki is, ha végig kitölti a rá kiszabott büntetést.” A férj azzal folytatta, hogy a kisvárosban biztosan nem fog tanárként dolgozni K. Endre, de valószínűleg nem is akar majd. Úgy hallotta, a férfi vissza akar költözni Erdélybe.

Állítólag nagyon megviselte K. Endrét a börtön, ezt már egy szomszéd mondta, aki nem kérdezte a volt igazgatóhelyettest a börtönévekről. Egy másik, utcában élő lakó azt mondta K. Endréről: “Nem csodálom, hogy visszavonult, elege lett az őt ért zaklatásokból“.

Megvezették a volt igazgatóhelyettest egy régi ismerős szerint, aki az igazgatónak hitt és nem a gyerekeknek. “Váltottunk néhány szót még a mostani botrány kirobbanása előtt, azt mondta, a börtön mellett sokkal jobban megviselte, hogy csalódott egy régi barátban. Olyan emberért követett el jogsértést, aki az egyik legmocskosabb dolgot művelte tanárként” - árulta el az ismerős.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés