A köztársasági elnöknek egy újabb kegyelmi ügye került nyilvánosságra.
A HVG arról számolt be, hogy Novák Katalin tavaly elnöki kegyelemben részesített egy nőt, aki az egyik hazai bíróságnál dolgozott takarítónőként és azért ítélték 1 év 10 hónap börtönbüntetésre, mert rendszeresen felbontotta, majd visszazárta a bírósági leveleket, feltúrta a bírók asztalán az iratokat, és le is fényképezte azokat. A lap kiemelte, hogy a nő mindezt annak ellenére tette, hogy a felvételi beszélgetésen tájékoztatták munkája bizalmas mibenlétéről, és esküt is kellett tennie.
Miután lebukott és bíróság elé állították, elismerte a bűncselekményeket és a bűnösségét is, ugyanakkor vallomást nem tett. A bíróság súlyosító körülményként értékelte a bűncselekmény folytatólagos elkövetését, illetve azt is, hogy igazságügyi alkalmazottként bizalmi állásából, bizalmi helyzetéből adódó lehetőséggel visszaélve követett el bűncselekményt. Enyhítő körülményként értékelték ugyanakkor a beismerő nyilatkozatot és a megbánó magatartását.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/novak-katalin-izraeli-haboru.inbox800x450.jpg)
Az ügyben többszöri fellebbezés történt, ezért végül a Kúrián kötött ki, ahol tavaly áprilisban tartottak tanácsülést és fenntartották az első és a másodfok határozatát, a felülvizsgálati indítványt nem találták alaposnak. Kiderült viszont az is, hogy ekkorra már a nő kegyelmet kapott:
"A köztársasági elnök 2023. február 7. napján meghozott – az igazságügyi miniszter által 2023. február 9. napján ellenjegyzett – KEH/443-7/2023. számú határozatával a terhelttel szemben kiszabott büntetés hátralévő részének végrehajtását kegyelemből 2 évi próbaidőre felfüggesztette"
- írja a lap a megszerzett dokumentumok alapján. A nőről egyébként csak annyit lehet tudni, hogy férjezett, nincs kiskorú gyermeke, vagyontalan és korábban büntetlen előéletű volt. Iskolai végzettsége, jelenlegi munkaviszonya, jövedelme nem ismert.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.