Olyan leterhelt volt a mentőszolgálat, hogy nem tudtak időben elindulni a nőért.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/farfekves-kismama.inbox800x450.png)
Az Angliában élő, nővérként dolgozó Stabile Sibanda még tavaly júliusban hívta fel a mentőket azzal, hogy súlyos alhasi görcsei vannak és attól tart, méhen kívüli terhessége van - írja a 24.hu.
Azonban a mentőszolgálat emberei leterheltek voltak, mert poszt-covid miatt több munkatársuk sem tudott dolgozni. Ezért végül egy magán szolgálatot kértek fel, hogy menjenek a helyszínre.
A kiérkező mentősnek jelezték, hogy méhen kívüli terhesség gyanúja áll fenn, ám azt a mentős állítólag nem hallotta, mert akkor csukta be az autó ajtaját.
A mentősök végül az első telefonhívástól számítva csak 4 óra múlva értek a helyszínre. Pár óra múlva a nő meghalt.
A halottkém kizárta a méhen kívüli terhességet, de megállapítást nyert, hogy a 28 éves nő kábítószert fogyasztott, amikor kihívta a mentőket, és valaki szexuálisan bántalmazta őt. A nőnek azonnali beavatkozásra lett volna szüksége, így a halottkém szerint nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a késedelem hozzájárult a nő halálához.
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.