Súlyos fenyegetést küldött az orosz elnök a NATO-nak.
Elképzelhető, hogy a NATO-tagállamok megengedik Kijevnek, hogy a jövőben nyugati fegyvereket vessenek be oroszországi célpontok ellen. A hír eljutott természetesen Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz is, aki egyből fenyegetőzni kezdett.
- jelentette ki az orosz elnök, utalva arra, ha a NATO áldását adja arra, hogy Ukrajna orosz célpontok ellen is bevethesse a korszerű nyugati fegyvereket.
Emmanuel Macron korábban úgy fogalmazott: "semlegesíteni" kell azokat a bázisokat, ahonnan az oroszok rakétákat indítanak ukrajnai célpontok ellen. Moszvka már korábban kijelentette, hogy ez a lépés egyértelműen a vörös vonalat jelentené a háborúban - írja a Femcafe.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az orosz figyelmeztetés dacára szintúgy fontolóra venné, hogy feloldják a tiltást. "Európában, különösen a kis országokban, tisztában kell lenniük azzal, hogy mivel játszanak" - mondta Putyin, hozzátéve, hogy a földrészen több terület is sűrűn lakott.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Halálos tragédia az áruházban: targonca nyomott agyon egy dolgozó férfit A munkás a helyszínen életét vesztette.
- Putyin kiadta a végzetes parancsot, brutális támadást indítottak Ukrajna ellen Az orosz hadsereg szerdán ismét támadást intézett a dnyipropetrovszki régióban lévő Nyikopol és a közelében fekvő Marhanec városok ellen, öten sebesültek meg, köztük egy kilenc éves fiú - közölte Szerhij Liszak, a megye kormányzója a Telegramon.
- Sokkoló hír terjed Kamala Harrisről: tényleg részt vett egy cserbenhagyásos gázolásban? Egy a közösségi médiában terjedő hír szerint Kamala Harris egy cserbenhagyásos gázolás résztvevője volt még 2011-ben San Franciscoban. A Microsoft kutatói szerint azonban a hír az utolsó betűig hazugság, mindössze az orosz dezinformációs kampány része.
- Gyilkos csipogók Libanonban: tovább emelkedett a robbanás halálos áldozatainak száma Tizenkettőre nőtt szerdára Libanonban a személyhívók tömeges felrobbanása okozta halálesetek száma, a sérülteké pedig 2750 és 2800 közé tehető - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.