Kiderült, hogy tényleg nem költekeznek a magyarok, hanem máshova teszik a pénzüket. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint 382 milliárd forintnyi friss pénzt fektettek be értékpapírokba, ebből 314,2 milliárdot hazai kibocsátásúakba, a többit külföldiekbe. A kisbefektetőknek ennek és a hozamoknak köszönhetően a hetedik hónap végén már csaknem 30 ezer milliárd forintnyi értékpapírjuk volt, ebből bő 26,1 ezer milliárd volt a magyarországi befektetés.
Korábban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Indexnek arról beszélt, hogy a vártnál lassabb gazdasági növekedés egyik oka, hogy a magyarok fogyasztás helyett megtakarítanak a 2022-23-as inflációs sokk után. Úgy tűnik, pontosan ez történik.
A Bank360 összesítése szerint az állampapírok vonzották a legtöbb lakossági megtakarítást, 214,6 milliárd forintot. A kisbefektetőknél július végén már 13 382 milliárd forintnyi magyar állampapír volt. A banki kötvényekből ezúttal többet váltottak vissza, mint amennyit vásároltak, a háztartások állománya 590,6 milliárd forintra csökkent - szemlézte a piacesprofit.hu. Kiderült az is hogy a vállalati kötvények továbbra sem népszerűek a kisbefektetőknél, 25 milliárd forint körüli szinten stagnál az állomány.
A külföldi kötvényeket viszont egyre többen keresik, júliusban csaknem 26 milliárd forintért vettek ilyen értékpapírokat a háztartások, amelyek a hónap végén már 825 milliárd forintnyi külföldi hitelpapírral rendelkeztek, ami történelmi rekord.
A befektetési alapok iránti kereslet élénk maradt, júliusban több mint 150 milliárd forintért vásároltak hazai befektetési jegyeket a kisbefektetők. A hozamok is jól alakultak, ennek köszönhetően a hónap végén a lakosságnak már 10 290,8 milliárd forintja volt magyarországi alapokban. A külföldi befektetési jegyek is kelendőek maradtak, csaknem 33 milliárd forintért vettek ilyen papírokat a magyar családok, ezzel a náluk lévő állomány megközelítette a 1980 milliárd forintot.
A hazai részvénypiacon júliusban is a profitrealizálásra törekedtek a befektetők. A hónap végén tetőzött a BUX index, a magas árfolyamoknál sokan szállhattak ki jó időzítéssel, összesen 37,6 milliárd forinttal adtak el több részvényt a kisbefektetők, mint amennyit vásároltak. A náluk lévő részvényállomány azonban a bő 30 milliárd forintnyi árfolyam-emelkedés miatt csak kis mértékben csökkent, 1825,3 milliárd forintra.
A kisbefektetők többsége a statisztika szerint bankrészvényekkel, azon belül is vélhetően főként OTP-vel kereskedik. Más pénzintézet intézmények részvényeiből a hónap során több mint 33 milliárd forintnyit adtak el, ezzel a háztartások hazai bankrészvényekben lévő vagyona 967,5 milliárd forintra csökkent. A Bank360.hu elemzése szerint bankrészvényeken összességében véve egyébként még júliusban is kerestek a kisbefektetők mintegy 16 milliárd forintot.
Az eladott magyar részvények árából lehetséges, hogy többen külföldi papírokat vásároltak, 9 milliárd forintnyi friss lakossági megtakarítás landolt ugyanis külföldi részvényekben. Ezeken is keletkezett több mint 5 milliárd forint árfolyamnyereség, így július végén már több mint 811 milliárd forint külföldi részvényük volt a magyar kisbefektetőknek, ami historikus rekordnak számít.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- A Boris ciklon a Balatonnál is lecsapott, durván megbillent a magyar tenger A Balaton északi és déli partján a vízszintértékek között 33 centimétert mértek, a Boris ciklon ráadásul brutális szelet is okozott a hétvégén, Fonyód térségében extrém erősségű széllökést regisztráltak.
- Gyászol az ország: 103 éves korában elhunyt az egyik legismertebb magyar orvos Béci György olyan orvostechnológiai eszközöket fejlesztett ki, amelyek forradalmasították a minimálisan invazív műtéti eljárásokat.
- Gyurcsány Ferenc drámai beszámolót tett közzé az árvíz elleni védekezés második napjáról A DK politikusa arra kér mindenkit, hogy menjenek segíteni az árvíz elleni védekezésben.
- Borzalmas családi titok: Bese Gergő édesapja gyilkosság áldozata lett Bese Gergő testvére, Bese Gábor az Élet showja egykori reality-sorozatban szerepelt, melyben elmondta, hogy tragikusan indult az életük, ugyanis édesapjuk gyilkosság áldozata lett, édesanyjuk pedig egyedül nevelte fel őket.