A Beatrice énekese Orbán Viktorról és a Fideszről is elmondta a véleményét, valamint azt is elárulta, hogy szerinte mi volt az ország nagy tévedése.
Nagy Feró a Magyar Jelennek adott interjújában elmondta, egész életében liberális volt, a rendszerváltáskor az SZDSZ, majd az MDF tetszett neki. Mikor pedig Csurka István megalapította a MIÉP-et, akkor ment vele és be is lépett a pártba - szemlézte a szeretlekmagyarorszag.hu. Feró bevallotta azt is, az élete legfontosabb pártja a Fidesz. Mint mondta, a párt négyszer nyerte meg a választásokat, ezért szerinte kicsit csendesebben kellene kritizálni azt, amit képviselnek.
Ha Viktor kérné, akár a díszemelvényen is ott ülnék, hiszen a miniszterelnöknek szüksége is van rá, hogy kiálljunk mellette.
- fogalmazott a Beatrice frontembere, aki arról is beszélt, hogy neki nem probléma, ha valaki másképp gondolkodik, hiszen "egy országot építünk, és ebben a projektben a legfontosabb szó a magyarság érdeke."
Visszatérve Orbán Viktorra, én azt gondolom, ő zseniálisan vezeti az országot, annak ellenére, hogy ez az Európai Unió egy nagy tévedés volt a részünkről
– tette hozzá.
A naphire.hu arról is beszámolt, hogy kitört a háború Nagy Feró és Magyar Péter között, ugyanis Ferónak egyáltalán nem tetszik, ha valaki kiszáll valahonnan, majd ahogy ő fogalmazott, visszasz*rik a fészekbe. "Amit ő csinál, azzal elárulta azt, amiben eddig részt vett. Miért nem vette ezt észre előbb, 5-10 évvel ezelőtt? Elítélem ebből a szempontból" - mondta Feró.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.