Az orosz nyomozóbizottság előzőleg azt jelentette be, hogy a péntek esti merényletnek több mint 60 halálos áldozata és 145 sebesültje van, utóbbiak közül 115-öt szállítottak kórházba. Azt is jelezték, hogy a halálos áldozatok száma még emelkedhet. A legfrissebb közlések szerint kilencen vannak életveszélyes állapotban.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/moszkva-terrortamadas.inbox800x450.jpg)
Mint azt a naphire.hu is megírta, brutális vérfürdő történt Moszkvában pénteken este, miután három fegyveres betört a Crocus City Hall elnevezésű koncertterembe, ahol lövöldözni kezdtek. Az orosz hatóságok azt közölték, hogy a három fegyveres álruhába öltözött és automata fegyverekkel nyitottak tüzet a közönségre. Az is kiderült, hogy ezek után a bűnözők gránátot és gyújtóbombát is használtak, a lángok miatt beomlott a koncertterem, a 6200 férőhelyes Crocus City Hall tetőszerkezete.
Valamennyi áldozatot elszállították a Moszkva melletti terrortámadás helyszínéről - jelentette a helyszínről a TASZSZ orosz állami hírügynökség tudósítója szombat hajnalban. Az orosz nyomozóbizottság előzőleg azt jelentette be, hogy a péntek esti merényletnek több mint 60 halálos áldozata és 145 sebesültje van, utóbbiak közül 115-öt szállítottak kórházba. Azt is jelezték, hogy a halálos áldozatok száma még emelkedhet. A legfrissebb közlések szerint kilencen vannak életveszélyes állapotban.
Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes beszámolt arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök háláját fejezte ki a sebesülteket ellátó orvosoknak, és gyors felépülést kívánt a sebesülteknek - közölte az MTI.
A tűzoltóságtól az orosz hírügynökség úgy értesült, hogy a lángokat az épület minden részében eloltották, de továbbra is több mint 320 tűzoltó dolgozik a helyszínen. A rendkívüli helyzetekért felelős orosz minisztérium sajtószolgálata kora reggel azt közölte, hogy a helyszíni munkálatokban 477 szakember vesz részt 183 egységnyi felszerelést használva.
A támadás elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára egy Telegram-üzenetben, a támadók indítékairól és sorsáról egyelőre nincsenek információk. Az orosz hatóságok közölték, hogy a merénylőket nagy erőkkel keresik. Hozzátették, hogy a helyszínen fegyvereket és lőszert is találtak.
Az illetékes szervek vezetői az első perctől kezdve folyamatosan tájékoztatják Vlagyimir Putyin államfőt a helyzetről és a vizsgálatok haladásáról - közölte a merénylettel kapcsolatos nyomozást irányító vizsgálóbizottság.
Oroszországban utoljára 20 évvel ezelőtt követtek el ilyen sok halálos áldozattal járó terrortámadást. A beszláni iskolafoglalást követő vérengzésben 334 ember, köztük 180 gyermek halt meg.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.