Két év után ismét a Mészáros csoport lett a legértékesebb családi cég a Forbes listáján. A cspőprt becsült értéke 526,1 milliárd forint volt 2022-ben, ami majdnem 170 milliárddal több, mint ami a lap tavalyi becslésében szerepelt. A növekedés jókora része az Opus Nyrt.-nek köszönhető: több mint kétszer értékesebbnek árazták a vállalatot a befektetők, mint tavaly ilyenkor - szúrta ki a Telex.

A második helyen a tavalyi győztes, a Felcsuti család cégbirodalma, az MPF Holding (408,3 milliárd forint) áll. Felcsuti Zsolt cége főleg géptartozékgyártásról, ipari alkatrészeiről, csiszolószerszámairól, illetve hűtő- és fűtőkészülékeiről ismert.
A harmadik helyre a Csányi Sándor nevével fémjelzett Bonafarm Csoport (320,4 milliárd forint) került.
A top 5-be befért Demján Sándor örökösei (Gránit Pólus csoport) mellett a Duna Aszfalt is. A Forbes csak tenderkirályként emlegeti Szíjj László cégcsoportját, amely összesen 450 milliárd forint értékű közbeszerzési projektet nyert el az elmúlt három évben.
Bár a Forbes szerint a legértékesebb cégek is érzik a gazdasági recessziót, azonban többségük nem aggódik, továbbra is bátran indít fejlesztéseket és beruházásokat.
A listát a publikusan elérhető információk alapján, a nyilvánosan elérhető legfrissebb adatokból (2022-es lezárt üzleti év) állították össze. Családinak vették azokat a cégeket, ahol a tulajdonosi körben, illetve a vezető menedzsmenttagok között vérségi rokonság van. Azok a cégek szerepelnek az összeállításban, amelyek legalább ötven százalékban egy család kezében vannak.
Kapcsolódó cikkek
- 7 napos időjárás-előrejelzés: már látni, mikor ér ide a hidegfront Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő, de szerdán kapunk egy kicsit a hidegfrontból.
- Brutális, amit az időjárás művel: mintha nem is október lenne Még mindig kitart a nyári idő.
- Döbbenet Dombóváron: Öngyilkos akart lenni, magára robbantotta a házat egy férfi A férfi túlélte a robbanást, a pécsi kórházba szállították.
- Megrázó részeletek Varga Veronika haláláról Ötvennégy éves korában elhunyt Varga Veronika francia-magyar színésznő - tudatta családja vasárnap az MTI-vel.