A Prophetic nevű technológiai startup nemrég elkészítette a Halo nevű, mesterséges intelligenciával működő fejpántot, amellyel szerintük irányíthatóvá válnak az álmok.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/alvas-fejhallgato.inbox800x450.jpg)
A vállalat azt állítja, hogy a terméket egy Morpheus-1 nevű mesterséges intelligencia modell működtet, és képes "tiszta álmot" előidézni, vagyis olyan álmot, melynél az alvó személy tisztában van tudatállapotával, felismeri, hogy épp álmodik.
"A tiszta álomban az álmodó irányíthatja a dolgokat, az álom elbeszélését, beszélhet az álom szereplőivel és még sok minden mást is" - olvasható a vállalat honlapján. A cég már meg is nyitotta a regisztárciót a béta-felhasználók számára, hogy kipróbálhassák a terméket. Elsősorban azok próbálhatják majd ki, akik már vettek részt tudatos álom tanulmányozásában - írja a New York Post.
"Olyan személyeket keresünk, akik sikeresen vettek részt világos álmokkal kapcsolatos vizsgálatokban, hogy segítsenek nekünk a világ legnagyobb, tudatos álmokkal kapcsolatos EEG-adatkészletének összeállításában. Minden álmodó kap egy Z-Max fejhallgatót és hozzáférést az alkalmazásunkhoz, hogy adatokat töltsön fel a modellképzéshez" - magyarázták.
A vállalat szerint a Halo érzékeli, ha viselője REM-állapotba kerül, majd jeleket küld az agynak, hogy álmodjon. (A REM egy mély alvási állapot, jellemzően ekkor álmodunk).
Az álomirányító fejhallgatót már le lehet foglalni 100 dollár (több mint 35 ezer forint) visszatérítendő előleg letétbe helyezéséval. A készülék becsült ára egyébként 2 ezer dollár (több mint 700 ezer forint) lesz. A vállalat közölte azt is, hogy az első 1000 letétet befizető személy egy év ingyenes használatot kap az alkalmazáshoz. Azok, akik lefoglalják a Halót, valamikor 2025 telén számíthatnak majd a termékre.
Korábban arról is írtunk, hogy már bemutatták a mesterséges intelligencia párnát és fogkefét is.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.