Hirdetés

Rendkívüli hír: kimentették az amerikai barlangászt a török barlangból

Nap Híre portré Nap Híre

Egy héttel az után, hogy mintegy ezer méteres mélységben rosszul lett, kedden hajnalban sikerült kimenteni Mark Dickey neves amerikai barlangászt a törökországi Torosz-hegység barlangjából - közölték a török hatóságok.

"Mark Dickey kijutott a Morca-barlangból. Jól van, és a helyszínen lévő orvosi szolgálat gondoskodik róla" - közölte a Törökországi Barlangkutató Szövetség, írja az MTI. 

A gyomorvérzés miatt szeptember 2-án rosszul lett 40 éves, tapasztalt barlangász mentésén nemzetközi mentőcsapat dolgozott, köztük magyarok is. Felszínre hozatala szombat délután kezdődött, és szakaszosan, pihenők és orvosi ellátás közbeiktatásával folyt.

Dickey egy nemzetközi expedícióval a Törökország harmadik legmélyebb barlangjának tartott Morca-barlangot akarata feltérképezni.

Mivel állapota miatt egyedül nem tudott a felszínre jutni, kimentése hordágyon történt. "Őrült, őrült kaland. Csodálatos megint kint lenni" - mondta a felszínre érkező kutató a köré sereglő újságíróknak. Dickey köszönetet mondott a török kormánynak, hogy lehetővé tette a mentés gyors megkezdését, és ezzel megmentette az életét. Egyúttal megköszönte a segítséget a nemzetközi barlangászközösségnek, köztük a török és magyar barlangi mentőknek.

Az amerikai barlangászhoz elsőként a magyar mentőcsapat, köztük egy orvos ékezett le szeptember 3-án. Az egyelőre nem derült ki, hogy milyen betegség okozta Dickey rosszullétét.

A barlangász kedden elmondta, hogy a barlangban sok vért hányt. "Egyre nehezebb volt, hogy öntudatomnál maradjak, és egy ponton már úgy éreztem, nem jutok ki élve" - mesélte az újságíróknak.

A mentést nehezítette, hogy nagyon meredek, függőleges szakaszokon kellett átkelni, illetve a vízszintes szakaszokat sárban és hideg vízben gázolva kellett megtenni. A mentéshez mintegy 190 fős nemzetközi mentőcsapat érkezett Magyarországról, Bulgáriából, Horvátországból, Olaszországból, Lengyelországból és Törökországból. A barlangot bizonyos szakaszokon kiszélesítették, a függőleges részeken köteleket rögzítettek a hordágy felhúzásához, és pihenőket is kialakítottak a mentés megkezdése előtt.

A barlangi mentők szombaton indultak felfelé Dickey-vel, aki előzőleg infúziót és vért kapott.

Az Európai Barlangi Mentők Szövetségének közleménye szerint több, a helyszínen tartózkodó barlangi mentő még a barlangban maradt, hogy eltávolítsa a köteleket és a mentéshez használt egyéb felszereléseket. A szervezet köszönetet mondott a több országból érkező barlangi mentőknek, akik részt vettek a sikeres akcióban. "Hihetetlen örömmel tölt el minket, és nagyon megkönnyebbültünk" - írták a sikeres mentés után Mark Dickey szülei közleményben.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés