Már a rendőrség is nyomoz az ügyben - értesült a Naphire.hu.
Az elmúlt napokban cikkek tucatjai jelentek meg a sajtóban arról, hogy Megyeri Csillára a Campus fesztiválon egy pár támadt rá, sajtóhírek szerint a nő itallal leöntötte, a férfi a földre lökte és többször meg is ütötte.
A Naphire.hu most úgy értesült, Csilla feljelentést tett a rendőrségen. Ez erősíti meg a rendőrség válasza is, amelyet kérdéseinkre küldtek.
“A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz megküldött megkeresése alapján tájékoztatom, hogy az ügyben feljelentés alapján a Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást. A nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem kívánunk adni”
- közölte a vármegyei főkapitányság sajtószolgálata.
Korábbi hírek szerint Csilla sérülései nyolc napon belül gyógyulnak, de akár súlyosabb sérüléseket is szenvedhetett volna - ezek majd a nyomozás során tisztázódhatnak. Látleleteket is vettek, amiket feltehetően csatoltak is a feljelentéshez. Próbáltuk elérni Csillát is, de egyelőre nem jártunk sikerrel. Amennyiben feltehetjük neki kérdéseinket, frissítjük a cikkünket.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Undorító dologra kényszerítette kisunokáját ez a magyar férfi A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint szexuálisan közeledett a fia által nevelt kiskorú sértett felé.
- Már betörni jár a Mikulás? Furcsa esetről számolt be a rendőrség Mint kiderült, nem a Télapó volt a ludas, az elkövetőt elfogták.
- Figyelem: ellepik az országot a rendőrök Bárki nagy bajba kerülhet, ha ezeket a szabályokat nem tartja be.
- Zebrán gázolt el két nőt a BMW-s Solymáron - most fogták el Mindkét nő súlyos sérülésekkel került kórházba az esetet követően.