Hirdetés

Nagy Feró élő adásban beszélt arról, hogy a lánya mikor vesztette el a szüzességét

Nap Híre portré Nap Híre

A Beatrice alapítóját arról kérdezték, hogy a fia, Nagy Hunor Attila otthagyta a Beatricét, és ekkor váratlan dolog történt.

Nagy Feró
Nagy Feró

Nem jó, ha egy apa rátelepedik a gyerekére és utóbbi nem tudja a saját életét élni, ezért Nagy Feró évek óta készül arra, hogy a fiának „elege lesz a 8 óra munkából”. Erről Nagy Feró beszélt az ATV Start Plusz című műsorában. 

Nem mondom, hogy nem fáj, még sírtam is – mondta a Beatrice alapítója, hozzátéve: a fia 35 évesen kirepült a fészekből. Csoda, hogy eddig bírta mellettem – tette hozzá a zenész, aki azt is elmondta: „néha én se bírom ki magamat, eléggé lehetetlen alak vagyok”. 

Ekkor váratlan dolgot mondott Feró, aki szerint fia távozása olyan, mint amikor a lánya annak idején elvesztette a szüzességét 18 éves korában. „Azt mondtam neki, hogy végre!”, mire Rónai Egon visszakérdezett, hogy vajon Feró lánya örül-e, hogy a zenész ezt így megosztotta a nyilvánossággal.

Rónai Egon végül megkérdezte: „Mi lesz a Ricsével?” – „Nem tudom, mi lesz vele, de hogy lesz, az biztos” – válaszolta Feró, de aztán árnyalta mondandóját. A lekötött koncerteket megtartják, bár azt elismerte, hogy Hunor hiányát észre fogják lenni. 

Azt sem zárta ki Feró, hogy Beatrice helyett Nagy Feró szólókoncertek lesznek kísérőzenekarral. A zenekar egy család, amit nehéz összetartani – mondta, hozzátéve: nem bánná, ha kísérőzenészek lennének, mert akkor ő is szabadabb lenne.

Nagy Feró nemrég elárulta, hogy brutálisan bántalmazták. Ennek részleteiről itt olvashat.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Cimkék:
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés