Meghalt Molnár Csilla Andrea édesanyja, Molnár Marika. Az asszony hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.
"Csilla édesanyja néhány hónapja elhunyt, így a testvérén, Attilán kívül senki nincs az élők sorában a Molnár család tagjai közül" - mondta a Blikknek egy fonyódi lakos. A kétgyermekes édesanyának szomorú és nehéz sors jutott, ugyanis élete 1986. július 10-én végképp tönkrement,amikor lánya, az 1985-ös Magyarország Szépe, Molnár Csilla Andrea tizenhét éves korában gyógyszer-túladagolásban elhunyt.
Marika élete Csilla halála után szomorú fordulatot vett, ugyanis a férjével, Molnár Istvánnal röviddel a lány elvesztése után végképp megromlott a házasságuk, majd az asszony el is vált a férfitől. Bár a családfő idővel újranősült, sőt, ismét családot alapított, az édesanya magányosan élte az életét. Híresztelések szerint az utóbbi, közel negyven évben Ausztriában is élt és dolgozott, de Fonyódon is volt egy lakása, ahol a nyilvánosságtól elvonultan élt.
Csilla öccse, Attila később családot alapított és két gyermeke született, azonban rövidesen megint sötét időszak köszöntött a családra. Molnár Attila ugyanis évek óta börtönben ül: először Ausztriában, most pedig Sopronkőhidán tölti a büntetését, miután megölte az Osztrák Nemzeti Bank egyik női munkatársát. Úgy tudjuk, Marika ingó és ingatlanvagyonát nem is ő örökölte, hanem más rokonok.
"Szerencsére akadtak távolabbi családtagjai, az akik élete utolsó időszakában a gondját viselték, ők örökölték azt is, ami utána maradt" – mondta el a lapnak a Molnár család egyik ismerőse.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Mégis mit művel az időjárás? Kijött a friss előrejelzés, ez vár ma ránk Napos idő várható a mai nap, azonban néhol előfordulhat gyenge eső vagy zápor.
- Borzalmas tragédia történt Magyarországon Meghalt egy motorkerékpáros pénteken a 81-es főúton, a helyszínelés idejére a főút érintett szakaszát lezárták - közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
- Pénteken még megdőlt a hajnali melegrekord a fővárosban, ma pedig már az eső mossa el a napunkat Megdőlt a hajnali melegrekord a fővárosban pénteken - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szombaton.
- Onnan kapott kegyetlen beszólást Karácsony Gergely, ahonnan a legkevésbé várta Pénteken robbant a hír, miszerint Balogh Samu kabinetfőnők távozik Karácsony Gergely főpolgármester mellől. Ezt követően Balogh a Facebook-oldalán írt egy posztot, amelyben egy sejtelmes mondat is helyet kapott, miszerint "sok volt a kanyar". Ez pedig azért is érdekes, mert a politikus kritikusai sokszor azzal támadják, hogy sokszor változtatja meg az álláspontját.