Sosem hallott titkot árul el a tragikus sorsú szépségkirálynőről Hajas Laci - Előkerült egy fotó is
Újra szépségkirálynőt választ Magyarország, a zsűriben ezúttal is ott van Hajas László. A sztárfodrász mint ahogyan évtizedeken át, idén is a versenyzők frizurájáért felel majd, a Naphire.hu-nak interjújában pedig egy sosem hallott titokról is lerántotta a leplet: 1986-ban a versenyt alig 16 évesen megnyerő, majd tragikus körülmények közt elhunyt Molnár Csilla frizuráját is ő készítette. Előkerült egy fotó is.
Szombaton egy óbudai fotóstúdióban tartották a Miss World Hungary 2023 első castingját, ahol több mint száz lány izgatottan, apró bikiniben toporgott, hogy megmutathassa magát a szakemberek és sztárok tömkelegétől hemzsegő zsűrinek. Az ítészek között ezúttal is ott volt hazánk egyik legismertebb sztárfodrásza, aki évtizedek óta rendre készen áll, hogy a legszebbek frizurája is tökéletes legyen. Hajas Laci a Naphire.hu-nak az első mustrát követően összegezte a tapasztalatait, és azt is, mi mindenben dönthet ő, vagy tehet javaslatot. “Most is voltak olyan lányok, akiknél lehetett látni, hogy odafigyelnek a hajukra és az összképre is - abszolút képben vannak a trendekkel. De voltak olyanok is, akik apró lenövéssel és kevésbé higiénikus frizurával érkeztek” - kezdte a sztárfodrász a Naphire.hu-nak.
![Hajas László](https://storage.googleapis.com/naphire/hajas-laszlo.inbox800x800.jpg)
Majd azt is elismerte: ha úgy ítélik meg, akár a versenyzők hajszínén is változtatnak, minden évben van erre példa, nem is egy. “Első körben körülbelül 20 lányt választunk ki. Majd megnézzük a csapatommal őket. Ha valakinek esetleg tetszik a szeme, tetszik az arca, de nem tetszik a haja színe - túl szőke, vagy túl sötét, akkor egy picikét csiszolunk és átalakítjuk. Minden évben van egy 2-3 lány, akinek változtatunk a hajszínén” - mondta lapunknak, és azt is hozzátette: akár a fazonján is. S mint az a kérdésünkre kiderült, nem volt ez másképp 1986-ban sem, amikor 50 év után rendezték meg újra a versenyt, amit egy bizonyos Molnár Csilla nyert.
“Emlékszem, levágtam a királynő haját és gyönyörű haja volt” - idézte fel Hajas az emlékeit Molnár Csilla kapcsán, aki alig 9 hónappal a megkoronázása után, 1986. július 10-én tragikus körülmények között az életét vesztette. “Már akkor érezhető volt, hogy ő fogja nyerni a versenyt, az összes királyi televíziós kamera körülötte sürgött-forgott folyamatosan” - tette hozzá Hajas, akiről a Naphire.hu egy képet is talált az interneten, amelyen fiatal fodrászként épp az alig 16 esztendős leendő királynő haját igazítja a verseny előtt. Akkor feltehetően még maga sem gondolta, hogy ilyen szomorú emlék lesz majd egyszer ez a kép, és ilyen borzalmas tragédia miatt vonul be a történelembe ez a fiatal és gyönyörű fonyódi lány.
Molnár Csilla 37 évvel ezelőtti tragédiáját máig nem felejtette el az ország. Köztudott: a lányt édesanyja támogatta a szépségkirálynő-választásban, apja azonban féltette tőle. Halálát huszonnégy szem lidocain tabletta okozta, állítólag szerelmi bánatában vehette be őket. A Blikk korábbi cikke https://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/molnar-csilla-magyarorszag-szepe-ongyilkossag/lbfh3de szerint halála napján este a Korda házaspár koncertjére ígérkezett. És aznap akarta elhagyni a családi házat is, hogy 20 évvel idősebb szerelméhez, a válófélben lévő diszkótulajdonoshoz, Futács Károlyhoz költözzön. Molnár Csilla 54 éves lenne.
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.