Nem tudja Varga Viktor, hol lakik majd ezután.
Ahogyan arról beszámoltunk, Varga Viktor otthonát ellepte a Duna. A Bors most azt írja, hogy az énekes már karácsonykor tudta, hogy baj lesz, de ami történt, túlszárnyalta a legvadabb álmait is.
“Már az árvíz előtt igyekeztünk amit lehetett biztonságos helyre vinni, de azzal sem értünk el semmit, mert akkora a pára, hogy amit a víz nem ért el, azt a pára tette tönkre” - nyilatkozta Varga Viktor. Azt is elmondta, hogy hiába próbálja menteni a menthetőt, nem sok minden marad.
“De az anyagi kár ellenére és annak ellenére, hogy nem tudom mi lesz, éjszaka, amikor a mezőn eveztem, rájöttem, ennél szebb hely nem létezik!” - fogalmazott az énekes.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.