Már keresik a magyar alkalmazottakat.

Mint ismert, a magyarok által is nagyon kedvelt Primark divatáruházlánc az év elején jelentette be, hogy nemzetközi terjeszkedésbe kezd. Ennek keretében a magyar fővárosban is megnyitja első üzletét.
A hírek szerint az első Primark áruház Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontjában, az Arena Mallban lesz, és a cég mostani közlése szerint hamarosan megnyílik. Erre utal az is, hogy már keresik a magyar alkalmazottakat.
Egyébként a tervek szerint idén még Szlovákiában is megjelennek. Magyarország világszerte a tizenhetedik ország lesz, ahol Primark üzlet működik. A vállalat jelenleg 416 boltot működtet 15 országban az európai kontinensen, illetve az Amerikai Egyesült Államokban. Céljuk, hogy 2026 végére globálisan 530-ra növeljék áruházaik számát - írja az Origo.
Az új budapesti üzlet a legújabb divattrendek és a mindennapok során használt alapvető cikkek Primarktól megszokott egyedi, kedvező árú választékával várja majd vásárlóit. Az áruház kínálatában megtalálható lesz számos licenctermék, így az NBA és a Disney nevével jegyzett áruk, valamint a Primark folyamatosan növekvő Primark Cares almárkája, amely az áruházlánc törekvésének megfelelően megfizethetőbbé teszi mindenki számára a fenntarthatóbb divatot.
Kapcsolódó cikkek
- Rémület Erdőkertesen: Kútba zuhant egy 15 éves lány A lány életét a tűzoltók mentették meg.
- Nagyszabású gyakorlatra készülnek a katonák, ezeken a településeken hangosak lehetnek A gyakorlat hétfőn kezdődik és egészen október 20-ig tart.
- Cserbenhagyásos baleset történt az M0-áson, ketten súlyosan megsérültek Ketten súlyosan megsérültek a balesetben.
- Rettenetes tragédia történt Fejér vármegyében, egy ember meghalt Kigyulladt egy hétvégi ház, egy ember életét már nem lehetett megmenteni.